KármentőEpizód a vonaton

2024. június 12., szerda, Jegyzet
László Zsuzsa

Stefan Zweig egyik novellája az Epizód a Genfi-tavon. A címhez innen az ötlet, de mint sejthető, az én epizódom a vonaton esett meg. Kézdivásárhely felé bumlizom előadást nézni. Este a barátnőm hoz majd haza. Autóval félóra az út, vonattal kettő.

Az ajtótól nem messze telepedek le, ott nem ül senki. Ha nem muszáj, nem keveredek „tömegbe”, szeretek levegősen utazni. Most elég sokan felszálltak, ezért döntök úgy, hogy ide ülök. Rossz döntés volt. Az ajtót minden arra járó nyitva hagyja, ami önmagában még nem is lenne nagy baj. Csakhogy a vagon mindkét oldalán nyitva maradtak a külső ajtók is, és bár nem valami eszeveszett sebességgel robogunk, azért mégis huzat van. A levegős utazást nem pont így gondoltam.

Kimegyek, hátha berángathatom a külső ajtókat, és szembe találom magam a kalauzzal. Kérdem, hogy nem segítene az ajtók becsukásában? Na, ez sem volt jó ötlet, mert elkezd torka szakadtából üvöltözni. Hogy ha nem venném észre, ő itt kalauz, nem valami kapus. Nem ő hagyta nyitva az ajtókat, csukja be, aki akarja. Közben teljesen bepörögve mutogat a ruhájára, amiről azért rájöhetnék a munkakörére. Az arca is mintha eltorzulna, és a tágra nyitott szája, amin keresztül érkeznek az artikulátlan hangok, rajzfilmfigurákat juttat eszembe. Kis híján el is röhögöm magam, aztán mondom neki, hogy jól van, de azért nem kell kiabálni. Mire ő, hogy nem kiabál. Tulajdonképpen igaza van, mert nem kiabál, hanem ordít. Én nem folytatom tovább, visszaülök a helyemre, és előkaparom azt a vékony papírfecnit, amit jegy gyanánt kaptam. Ő tovább hangoskodik, de most már nem csak velem. Amíg a fülke végéig ér, mindenkinek a tudomására hozza, hogy ő itt nem valami kapus. Kis termetű ember, de olyan határozott, mint egy mindenre elszánt kapitány.

Feladom az ajtók becsukását illető próbálkozást, átcuccolok egy másik helyre. Ez nem olyan kényelmes, és körbe vagyok véve (ülve). De hát Kézdi csak harminc kilométer, és csak két óra, pikk-pakk meglesz az! Aztán az egyik állomásnál szinte kiürül a fülke, de a vonat úgy lelassul, hogy akár az előző helyemre is visszaülhetnék. Ilyen iramban huzatról szó sem lehet, különben is, a külső ajtók is már csukva. Gondolom, nem a kis dühös jóvoltából. Aki amúgy többször is visszatér, jön-megy, keresi az új utasokat (mert ez az ő dolga), és minden egyes alkalommal szúrós tekinteteket vet felém.

A fülke időközben teljesen kiürül, oda ülhetnék, ahová épp kedvem tartja, csak a kis mérges ne masírozna folyton felém lövellő tekintettel! Már majdnem célba érek, amikor hív a barátnőm, hogy rég ott kellene lennem. Hát persze, csakhogy a vonat félórával később indult, mint ahogy azt az internet közölte velem, és egy óra helyett kettőt megy. De már mindjárt ott vagyok, remélem.

Megáll a vonat, észbe kapok, hogy megérkeztem. Futás leszállni, és mit ad Isten, pont ott van egy hézag a betonból összetákolt valamin, amire rá lehet lépni az egeket verő lépcsőről, hogy valahogy földet érjen az ember lába. Gyorsan lepattanok, pontosabban pattannék, mire úgy vágódom el, mint egy krumplis zsák. Többen is odaszaladnak, hogy nem törtem-e össze magam, hát nem. Én is csodálkozom. Lepallom a lepallnivalót, és elindulok a barátnőmmel találkozni. Nagyon remélem, hogy megéri az előadás ezt a kis utazást!

Hazafelé a barátnőm rá is kérdez. Azért enyhén fáj a fél oldalam, és hátha éjjel nem a mérges kis emberrel fogok álmodni! De igen, megérte. Az estleges hibáival együtt, de szépen megírt, át- és végiggondolt, pontosan és szépen összehozott előadás. Hiteles színészi pillanatokkal. A pillanatokat senki ne értse félre, hiszen ritka, rövid az igazi pillanat egy pályán, kegyelmi állapot. Bocsánat, nem vagyok színikritikus, csak egy kíváncsi pályatárs, aki krumplis zsákként landolt a kézdivásárhelyi állomáson. Az említett barátnőmmel, aki főszereplője az előadásnak, miután hazaérünk, még hosszasan beszélgetünk az autóban. Az autóban, amivel röpke harminc perc alatt hozott haza, hogy visszatérjek a kezdeti témához.

Kívánom neki és a többi kollégának, hogy megérdemelt, szép sikereket éljenek meg!

 

Fotó: Pixabay

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 1233
szavazógép
2024-06-12: Közélet - Fekete Réka:

Búcsúzott az első néptáncos nemzedék (Kincskeresők)

Szinte családdá összenőtt közösségből búcsúztak a sepsiszentgyörgyi Kincskeresők Néptáncegyüttes tíz évvel ezelőtt induló, alapító tagjai hétfőn a Tamási Áron Színházban tartott évadzáró ünnepségen. Rajtuk kívül Tőkés Csaba Zsolt és Tőkés Edit tanítványainak négy korosztálynyi kincskeresői léptek színpadra.
2024-06-12: Közélet - Bodor János:

Nagyborosnyót visszavette az RMDSZ (Orbaiszéki választási eredmények)

A vasárnapi helyhatósági választásokon nagy sikert aratott az RMDSZ Orbaiszéken, ahol visszavette Nagyborosnyót a Szociáldemokrata Párttól (PSD). A választók többsége a régió többi településén is a szövetség jelöltjeit erősítette meg magas szavazataránnyal a polgármesteri tisztségben. A helyi tanácsokban is a magyar képviselet szerzett többséget.