Tisztelettel köszöntöm Czegő Zoltánt a 86. születésnapja alkalmából! Zolival több mint huszonöt éves barátság köt össze. Fiatal újságíróként unokabátyám, Bogdán László és Czegő Zoltán árnyékukba, irodájukba fogadtak.
Pályafutásom kezdetén lapulva loptam el a mesterektől az újságírás titkait. Nagyon sokat korrigáltak, segítettek a munkásságomban. Jó tanáraim voltak. Eltelt az idő felette, felettünk. Zoltán 1938. június 18-án Bukarestben született. A nyolcvanhatodik születésnapján köszöntöm drága barátomat.
Czegő Zoltán bár nem itt, Sepsiszentgyörgyön született, a mi városunk emberének tekinthető, hisz a Székely Mikó-középiskolában érettségizett, azután a Babeș–Bolyai Egyetem pedagógia–lélektan–magyar szakát végezte. Ezek után Korondon, majd Sepsibükszádon tanított. 1968-ban az akkor létesített megyei lapnak, a Megyei Tükörnek lett egyik alapító szerkesztője. Költői pályája 1966-ban kezdődött, és azóta vallomások, könyvek, publicisztikák, versek jelentek és jelennek meg ma is a tollából.
Czegő Zoltán lázadó, szókimondó ember. Az igazságot megfogalmazó székely embereket soha nem szerették – nem szeretik ma sem – a hatalmon lévők. Az akkori újságíró „magyarkodó” csapatot eltávolították az újságtól. Többet nem jelenhettek meg írásaik. Zoltán is a múlt rendszer áldozata volt. És mert nem bírta az igazságtalanságot, a megalázást, 1988-ban áttelepedett Magyarországra. Végre azt tehette, amit szeretett. Újból újságíró lett. 1991-től a Magyar Fórum főmunkatársa, 1992-től az Új Magyarország belső munkatársa. Különböző lapoknál dolgozott. Közben sorra jelentek meg kötetei. Az Időrianás regényéért különdíjat kapott az Irodalmi Jelentől. Huszonkét év Magyarországon tartózkodás után hazaköltözött.
„Tulajdonképpen emigráltam Magyarországról Romániába! Már évek óta nem éreztem ott jól magam!” – mondta akkoriban. Bár folyamatosan dolgozott, írt, a kilencvenes évek közepétől Magyarországon egyre kevesebb írása jelent meg. Művei hazatelepedés után kezdtek nyomdába kerülni.
S ne feledje senki, hogy Czegő Zoltán 1969-ben, Dancs Árpád zeneszerzővel, mikós zenetanárral karöltve szerezte a Székely Mikó Kollégium ma is használt himnuszát. Ennek megszületéséről eszembe jut egy nagyszerű ember, a Megyei Tükör alapító főszerkesztője, Dali Sándor. Ugyanis, amikor felajánlották Czegő Zoltánnak, hogy a Székely Mikó Kollégium himnuszát közöljék az újságban, előbb Sanyi bácsi azt kérdezte: „Zoli, maga megbolondult? „Ebben az országban csak egy himnusz van, s az a párté!”. De a következő szombaton megjelent az újságban Czegő Zoltán Himnuszának szövege, persze kotta nélkül, és nem himnuszosan – mégis azzá vált a mikósoknak. Istenem, hány román himnusz változott azóta, de a Zoltán himnusza 1969-től kezdődően minden végzős diákot megérintett, generációk tanulták meg és zárták szívükbe azt.
Drága Zoli, a Jóisten éltessen sokáig! Adjon neked erőt, egészséget, békességet, hogy a Tőled ismert fiatalos lendülettel továbbra is termékeny szolgája maradj drága magyar anyanyelvünknek és nemzetünknek!
Orbán-Barra Gábor
Bedő Zoltán felvétele