Megfontolt ivóvízhasználatra szólítanak

2024. június 26., szerda, Közélet

Felhívást tett közzé tegnap a Közüzemek Rt. regionális vízszolgálató, melyben arra kéri a háromszéki fogyasztókat, hogy a szárazságra való tekintettel ne használják az ivóvizet kertek, veteményesek locsolására, medencék feltöltésére, illetve építkezési munkálatokhoz.

  • Nagy D. István felvétele
    Nagy D. István felvétele

A megfontolt ivóvízhasználatra ösztönző felszólítás kapcsán Kozsokár Attila vezérigazgatót kérdeztük arról, hol adódtak gondok Háromszéken az ivóvízellátás biztosításában. Elöljáróban elmondta, nyári időszakban rendszeresen figyelmeztetik a lakosságot az észszerű vízhasználatra. Mint fogalmazott, az „ivóvíz érték”, előállítása idő- és energiaigényes folyamat, és elsősorban az emberi szükségleteket hivatott biztosítani, azaz az ivóvizet, a háztartási célokra történő felhasználást.

A vízszolgáltató vezetője szerint vidéken különösen nagy gond a nyári hónapokban megnövekedett fogyasztás, melynek egyrészt a rendszer sem bír eleget tenni, de a vízházak és a források kapacitása sem megfelelő. Példaként említette, hogy Uzon községben, Kilyénben és Szotyorban volt gond emiatt idén, illetve Gidófalván is. Utóbbi kapcsán megjegyezte, ott az előző 3–4 évben nyaranta mindig megugrott az ivóvízfogyasztás, idén pedig azt tapasztalták, márciustól fokozatosan emelkedett, júniusra pedig megduplázódott az elhasznált vízmennyiség. Ekkora igénynek a helyi vízház nem tud eleget tenni – mondta.

Kozsokár Attila szerint Kőröspatakon is jelentősen megnövekedett az ivóvízhasználat, és erre a polgármester is felhívta a község lakosságának figyelmét. Kisgyörgy Sándor a közösségi médiában jelezte, a kánikulában megnőtt a fogyasztás, „emiatt azonban a magasabban fekvő háztartások nem jutnak ivóvízhez, nagy mértékben csökkent a tárolóban a vízmennyiség, így nincs elég nyomás, hogy eljusson a fogyasztókhoz”. Ez a helyzet annak ellenére fennáll, hogy három nagy teljesítményű pumpa teljes erőbedobással működik a nap 24 órájában – mutatott rá.

Kozsokár Attila érdeklődésünkre elmondta: Sepsiszentgyörgyön nincs gond az ellátással, azonban ez nem jelenti, hogy a fogyasztóknak nem kell megfontoltan használniuk az ivóvizet. Javasolta, hogy ahol lehet, a vidéki gazdálkodók a kutakból oldják meg az állatok itatását, a locsolást, esőzéskor pedig tárolókba fogják fel a vizet, hogy a későbbiekben felhasználhassák a gazdaságban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2024-06-26: Közélet - Iochom István:

Július 10-re várható az alapfokú ítélet (A román állam az ozsdolai közbirtokosság ellen)

A kézdivásárhelyi bíróságon tegnap került sor a román állam által az ozsdolai Láros Közbirtokosság ellen 2019-ben indított alapfokú per 26., ezúttal érdemi vitájára. Ez volt az eddigi leghosszabb, egyórás tárgyalás. Emilia Adriana Stănculescu bírónő bejelentette: a felperes és az alperes képviselői öt-öt percet kapnak, hogy kifejtsék álláspontjukat.
2024-06-26: Közélet - Nagy D. István:

Áramkiesések hőség, beázás miatt (Sepsiszentgyörgy)

Az elmúlt napokban megszaporodtak a hosszabb-rövidebb áramszünetek Sepsiszentgyörgyön, melyek legfőbb oka – amint azt a szolgáltató megerősítette –, hogy a több helyen még elavult a hálózat, a transzformátorállomások érzékenyek a hőre, ezért kánikulában gyakoribbak a meghibásodások. A szolgáltató – korábban Electrica, jelenleg DEER Rt. – háromszéki képviseletének vezetője, Józsa Csaba szerint hőség, viharok és felhőszakadások miatt kisebb kiesésekre továbbra is lehet számítani. Az igazgató arról is tájékoztatott, hogy a Mihai Viteazul téren és a környező utcákban egy beázott transzformátor meghibásodása miatt hétfőtől akadozik az áramellátás, bonyolultabb beavatkozásra van szükség, ami hosszabb ideig eltarthat.