Akkor, amikor a lelkipásztorokról van szó, megannyi feladat jut eszébe egy embernek. Számtalan alkalommal fogalmazódnak meg különféle elvárások, amelyek által egy-egy szolgálattevő a saját gyülekezete életét, az ottani mindennapokat megszervezi és színessé teszi. Legyenek vallásórák, konfirmációi felkészítő alkalmak, bibliaórák, istentiszteletek, valamint formáljon közösséget.
A lelkipásztor foglalkozzon a gyerekekkel, az ifjakkal, a házasokkal, legyen gondja az idősekre, az özvegyekre, a magányosokra, és ezt a sort talán a végtelenségig lehetne folytatni. De ott a nagy kérdés: a lelkipásztorra kinek van gondja?
Ez volt az én személyes nagy kérdésem is, amikor 2023 decemberében a Sepsi Református Egyházmegye lelkipásztorai lelkészértekezleti elnöknek választottak. Boldogan vállaltam ezt a felkérést. Megannyi gondolattal és ötlettel a szívemben terveztem azt, hogy a gyülekezetben végzett munka mellett egy lelkészi csapat olyan megbízottja legyek, aki figyel a szolgatársakra, aki továbbképző alkalmakat szervez és nem utolsósorban közösséget épít. A mindenkori lelkészértekezleti elnök lelki és hitbeli téren igyekszik támogatást nyújtani a lelkipásztoroknak, szakmai és tudományos téren elősegíti a fejlődést, valamint a gondokkal küzdő lelkipásztorokat felkarolja és lehetőség szerint segíti azokat.
Ennek a sokszínű feladatkörnek a betöltését tűztem ki célul a 2024-es esztendő kezdetével. Mindamellett, hogy részt vettem a lelkészértekezleti elnökök mezőbergenyei éves találkozóján, márciusban az egyházmegyénkben is megszerveztem az év első tudományos előadással egybekötött találkozóját Illyefalván a református imaházban. Béres Levente, a Vízaknai Református Egyházközség lelkipásztora egy interaktív előadás keretében hívta fel a figyelmünket az énekválasztásban rejlő lehetőségekre. Az előttünk álló időszakban kerül megszervezésre a lelkészi kar nyári találkozója, ahol jó reménység szerint a közösen elöltött idő, az élmények és tapasztalatok megosztása, a kötetlen beszélgetések sorozata mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy egy összeforrt, egymásra odafigyelő lelkészi közösség végezze munkáját, szolgálatát a Sepsi Református Egyházmegyében.
Lajos József illyefalvi református lelkipásztor
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.