Gyermekkorom egyik kedvenc könyve A világ hét csodája volt. A nagy képeskönyvet rengeteget forgattam, hosszasan elmerültem a képekben és az alattuk szereplő magyarázatokban. Magával ragadott az indiai Tádzs Mahal szépsége, de talán még inkább a története, hogy a megözvegyült férj így fejezte ki elhunyt neje iránt érzett örök szerelmét. Ámulva néztem a Panama-csatorna megépítését, a mérnöki csodát, mely azóta is megkönnyíti a két óceán közti hajózást, és eltöprengtem a titkon, vajon hogyan építették a régiek az egyiptomi piramisokat.

Aztán pár évre rá a szüleim megajándékoztak egy újabb, még csodálatosabb könyvvel: A világ száz csodájával. Ott volt igazán sok néznivaló, lapozgatnivaló! Hányszor elképzeltem, hogy repülőre ülök és meglátogatom egyiket-másikat! Kínai nagy fal, Empire State Building, Stonehenge, szebbnél szebb kastélyok, megannyi régi és új épület!

És közben ismét eltelt pár év, ismét új csodák épültek. Rádöbbentem, hogy csak idő kérdése, és mindeniket felül lehet múlni vagy éppenséggel meg lehet semmisíteni. Emberi kezek által alkotott létesítmények, melyeket nem lehetetlen túlszárnyalni.

Van azonban hét csoda, amit nem ember alkotott, hanem az Úr Isten, és nekünk ajándékozott. Igaz, mi természetesnek vesszük, pedig felülmúlhatatlan nagy dolgok ezek!

Melyik ez a hét csoda? Élni, látni, hallani, tapintani, ízlelni, érezni, szeretni…

Élni. Milyen nagy csoda, testvéreim! Mekkora hálának kéne a szívünkben lennie azért, hogy Isten jónak látta élettel megtölteni a földet: növényekkel, állatokkal, emberrel. És az embernek megengedte, hogy uralkodjon felette és élvezze a teremtett világ szépségét. De jó lenne, ha ezt az uralkodást szeretettel és tisztelettel tennénk! Ha meg tudnánk becsülni a környezetünket. Aztán hála illeti Istent minden egyes napért, amit ajándékba kapunk: reggel új napra virradhatunk, ágyunkból kikelhetünk, munkánkat elvégezhetjük! Élünk! Hát nem csoda ez?!

Aztán csoda, ahogyan az érzékszerveink ­segítségével beleolvadunk, eggyé leszünk a környezettel. Látjuk szépségét, halljuk a madarak csicsergését, a szél zúgását, megtapinthatjuk a bársonyos füvet vagy egy öreg fa érdes törzsét, ízlelhetjük mindazt a sok finomságot, ami Isten kegyelméből naponta az asztalunkra kerül. Ez is mind-mind csoda… De mind között a legnagyobb csoda az, hogy érezhetünk, szerethetünk. Hogy nem egymagunk vagyunk, hanem vannak társaink, akiknek kifejezhetjük érzéseinket. Akikkel együtt örülhetünk és együtt sírhatunk. Akikkel együtt dolgozhatunk és pihenhetünk, és szétoszthatjuk a sok szeretetet, amit Istentől kaptunk.

Felülmúlhatatlan csodák, melyeket örömmel fogadhatunk el a mi mennyei Atyánktól. Imádkozzunk hát, és adjunk hálát ezekért mindennap!

Marosi Tünde