Azt a lovat ütik, amelyik húz

2024. június 27., csütörtök, Máról holnapra
Demeter J. Ildikó

Mintha ellensége lenne, úgy viszonyul a kormány a magánszférához: üti-vágja, sarcolja, semmibe veszi. A román szociáldemokraták az egykori kommunista párt örökösei, rajtuk nincs mit csodálkozni, de már a liberálisok sem állnak ki a vállalkozók mellett, sőt, egyik főemberük, Marcel Boloș pénzügyminiszter az, aki bombákat dobál az üzleti életbe. És aztán csodálkozik, hogy robbannak.

A közélet legfrissebb botránya az elektronikus áfa bevezetésével kapcsolatos. A szabályozást olyan suttyomban (minden előkészület, tanulmány, tárgyalás stb. nélkül) fogadták el, hogy az érintettek csak a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után értesültek róla. És még a szakmabeliek – közgazdászok, könyvelők, könyvvizsgálók, pénzügyi szakértők – sem értették pontosan, hogy miről van szó, mert sem a miniszter, sem a kormányfő, sem a kormányszóvivő, senki nem fárasztotta magát bár egy magyarázattal.

Ahogy a Marcel Ciolacu által nagy mellénnyel beharangozott európai minimálbérről sem hivatalos forrásból, hanem a sajtó által megszólaltatott szakemberektől tudjuk, hogy nem egy uniós szinten egységes jövedelem bevezetésére készülhetünk (ez nem lehetséges, mert minden tagállamban mások a munkabérek), hanem azon uniós elv érvényesítésére, hogy egy ország minimálbére se legyen alacsonyabb az átlagbér felénél. Ezt sem azért honosítják, mert miniszterelnökünk nagyon aggódik a minden harmadik felnőttet fenyegető szegénység miatt (ami az eddigi rossz kormányzások eredménye), hanem mert több adót hoz a kincstárnak, bár az sem mellékes, hogy a helyreállítási terv (PNRR) egyik vállalásáról van szó, aminek teljesítése nélkül újabb pénzek úszhatnak el a többiek után. Eddig ugyanis a 2026 nyaráig rendelkezésre álló 28,5 milliárd eurós keret egyharmadát sem kapta meg Románia, mert nem hajtotta végre azokat a reformokat, amelyeket megígért. Még késve sem: jelenleg a 2023. december közepén (hét hónapja) kérvényezett összegekre várunk, hiába, mert maga vállalta feladatait nem végezte el a koalíció.

Talán ezért gondolta Marcel Boloș, hogy az országon belül keres még lenyúzni való bőrt. Persze a rendes adófizetőknél, mert az adócsalókat az adóhatóság képtelen elkapni. Így hát olyan rendszert alkotott, hogy az elektronikus áfával kapcsolatos egész munkát áthárította a vállalkozókra, akiknek ráadásul saját zsebükből kell megelőlegezniük az államot. Mintha nem lenne elég az év elejétől megemelt adók, a júliustól ismét megugró bérek és üzemanyagárak terhe a már most elgyötört magánszektornak, amelynek állapotát jól mutatja, hogy az egyre dagadó közszférával ellentétben egyre több cég megy csődbe: idén már 21 százalékkal többen húzták le a rolót, mint tavaly, és a valódi feketeleves jövőben várható, amikor túl leszünk minden választáson és kezdeni kell valamit az elszabadult deficittel, illetve államadóssággal. Ráadásul 2025 tavaszáig tart az energiaárak befagyasztása is, de jöhetnek szankciók az EB-től is; a figyelmeztetés már befutott. Meg fogja szívlelni a kormány?

Vagy megérti legalább a pénzügyminiszter, hogy nem a kis- és közepes vállalkozók tönkretétele fogja helyrebillenteni Románia ingatag gazdaságát?

 

Ziláltak az ország pénzügyei, de Marcel Boloș mindig mosolyog. Fotó: Facebook / Marcel Boloș

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-06-27: Kultúra - Nagy B. Sándor:

Brecht Kurázsiját mutatja be a Tamási Áron Színház

Hegymegi Máté rendezésében az évad utolsó előadásának bemutatójára készül a Tamási Áron Színház, Bertolt Brecht világhírű darabját Kurázsi és gyerekei címmel először tűzte műsorára a sepsiszentgyörgyi társulat. A bemutató előadásokat június 28-án és 29-én, pénteken és szombaton 19 órától tartják a színház kamaratermében.
2024-06-27: Közélet - Iochom István:

Kálvin-hét Kézdi- és Orbaiszéken

A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye partnerségben a Kovászna-belvárosi, zágoni, sepsibesenyői, alsócsernátoni, székelytamásfalvi, orbaiteleki és maksai református egyházközségekkel, illetve a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvószenekarral és a kovásznai 109-es Havadtőy Sándor Cserkészcsapattal idén június 23–29. között tartja az egyházmegye minden gyülekezeti csoportját megmozgató, nagyszabású rendezvényét, a 14. Kálvin-hetet, melynek mottója: „...erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében” (Efezus 6:10).