A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye partnerségben a Kovászna-belvárosi, zágoni, sepsibesenyői, alsócsernátoni, székelytamásfalvi, orbaiteleki és maksai református egyházközségekkel, illetve a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvószenekarral és a kovásznai 109-es Havadtőy Sándor Cserkészcsapattal idén június 23–29. között tartja az egyházmegye minden gyülekezeti csoportját megmozgató, nagyszabású rendezvényét, a 14. Kálvin-hetet, melynek mottója: „...erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében” (Efezus 6:10).
Minden napot egy-egy címszó köré építettek, a találkozóknak pedig az egyházmegye több gyülekezete is helyet ad: a rendezvény hétfőn Kovásznán a házaspárok napjával indult, majd Zágonban gyermeknappal folytatódott, kedden Sepsibesenyőn ifjúsági napot tartottak, szerdán Alsócsernátonban nőszövetségi napra került sor. Ma Székelytamásfalván presbiteri napot, holnap Orbaiteleken pedig konfirmandusnapot tartanak. A minden gyülekezeti réteget megmozgató hagyományos családi napnak idén Maksa ad otthont szombaton. A templomkertben megszervezett zárónap istentiszteletén Gáll Sándor lelkipásztor, igazgatótanácsi kancellár, tanügyi és személyzeti előadó-tanácsos hirdeti Isten igéjét, majd úrvacsorát osztanak. Az imaházban gyermekistentiszteletet tartanak. Az ünnepi köszöntéseket követően a templomban kórustalálkozóra kerül sor, majd szakácsművészeti szemle, sporttevékenységek és különböző gyermekfoglalkozások után keresztyén zenekarok találkozójával zárul az idei Kálvin-hét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.