A Hófehérke Napközi Otthon óvodapedagógusai június folyamán 25 órás továbbképzésen vettek részt Fazakas Misi és Mucha Oszkár, az Osonó Színházműhely képzői vezetésével. A Személyiségfejlesztés és szakmai eszközök gyarapítása – Közösségi megújulás és motiváció címet viselő programot a Hófehérke Alapítvány szervezésében, Sepsiszentgyörgy önkormányzatának támogatásával sikerült megvalósítani.
A képzés célja az intézményen belüli pozitív szervezeti kultúra fenntartása és erősítése volt, hogy ezáltal megmaradjon az az elkötelezett, erősségekre épülő közösség, ahol elsődleges az ott dolgozó pedagógusok – és közvetve az ide járó gyermekek – mentális egészségének megőrzése, a jóllét szintjének növelése. Olyan környezet megteremtésére törekedtünk, ahol az óvónők inspiráló szakmai tudással, motivációval és modern módszerekkel gazdagodhatnak, miközben az elmúlt időszak eseményeire, valamint az európai és globális prioritásokra (betegségmegelőzés, egészség, fenntarthatóság, kritikus gondolkodás) reflektálnak.
A csapatépítő jellegű képzés három fő területet ölelt magába: a személyiségfejlesztő, csapatépítő és önismereti műhelyfoglalkozások mellett fontos szerepet kapott a problémamegoldó és improvizációs foglalkozás, valamint egy moderált interaktív beszélgetésre is sor került a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadás megtekintése után. Ez utóbbi kapcsán mély gondolatok fogalmazódtak meg: szó esett önmagunkról, traumákról, magányról, gyermekkorról, nehézségekről, a költő szövegeinek aktualitásáról. Költészetről, József Attiláról beszéltünk, de igazából saját magunkat jártuk körbe.
A projekt keretében biztosított őszinte és befogadó légkör lehetőséget teremtett a szakmai aggályok és kérdések megvitatására, segítségkérésre a nehéz helyzetekben. A képzés során megismert játékok, módszerek, gyakorlatok gazdagítják eszköztárunkat, és az óvodáskorú gyermekek életkori sajátosságainak megfelelően hatékonyan beépíthetőek a mindennapos oktató-nevelő tevékenységbe; ezáltal jelentős fejlődés várható el a gyermekek kommunikációs, szociális képességeiben is.
Meggyőződésünk, hogy a képzésen való részvétel pozitív hatással lesz az egész közösség életére, erősödni fog az összetartozás érzése.
Szemelvény egy visszajelzésből: „Nagyon mély közösségépítő hatása volt ennek a képzésnek, ezen a hétvégén igazán közel kerültünk egymáshoz. Kicsit megálltunk, egymásra figyeltünk. Önmagunk lehettünk, egyszerűen, őszintén. Nevettünk, komolyan játszottunk, megerősítettük egymást, elmélyültünk, a lelkünkkel foglalkoztunk. Beigazolódott, hogy jó csapat vagyunk. Jó volt hálánkat kifejezni egymás iránt. Talán ezt többször is gyakorolhatnánk.”
Bizakodóan nézünk a jövő felé, és reméljük, hogy lesz még folytatás.
Benkő Márta Orsolya, Gáspár TÍmea Enikő, Sala Anna Mária