Hab a tortán, hogy a washingtoni NATO-találkozóra igyekvő, a külügyi és a védelmi minisztert, valamint a vezérkari főnököt is tagjai között számláló kormányküldöttség sem tudott elrepülni a menetrend szerinti Tarom-járattal. Őket végül a hadsereg egyik gépe szállította Párizsba, ahonnan folytatták útjukat az Amerikai Egyesült Államokba, miután az állami társaság ezt a helyzetet sem tudta rendezni, a röhejt és a káoszt tovább fokozandó.

Amint arra számítani lehetett, a vállalat egy szinte semmitmondó közleményt bocsátott ki az ügyben. Ebből annyi azért kiderül: a vezetőséget is váratlanul érte, hogy több pilótájuk egyik napról a másikra „repülésre alkalmatlanná vált”, s ilyen rövid idő alatt nem tudtak megfelelő ellenlépéseket tenni a példátlan helyzet rendezésére, így törölni kellett a járatokat. Annak kapcsán, hogy a reptereken rekedt utasokkal mi történik, csak általános ígérgetésekre futotta.

A társaság helyzetét valamelyest ismerők számára valószínűleg nem okoznak meglepetést a fentebb leírtak. Idő kérdése volt csupán, hogy a tetemes állami segédlettel hatalmasra fújt lufi mikor pukkan ki. Hosszú ideje nyílt titok, hogy a vállalat vastagon veszteséges – 16 éve több száz millió lejes lyukakat „üt” az állami költségvetésbe –, a szolgáltatások a fapados járatokkal összehasonlítva is gyengék, ellenben drágák, folyamatosan csökken az utasszám, virágzik az urambátyám rendszer, miközben a legfontosabb alkalmazottak alulfizetettek. Egyértelműen utóbbi áll a pilóták „tömeges lebetegedésének” és a járatok kényszeres törlésének a hátterében, hivatalos magyarázat ide vagy oda.

Mindezek fényében Sorin Grindeanu szállításügyi tárcavezető dörgedelmes, a jelen helyzet azonnali rendezését, továbbá átszervezést, reformot, a nepotizmus felszámolását követelő ultimátuma egyszerűen nevetséges. Az pedig a képmutatás magasiskolája, hogy az érintett minisztérium vezetőjeként Csipkerózsikaként rácsodálkozik, majd kiborul egy régóta fennálló helyzet miatt, mellyel amúgy tökéletesen tisztában kellett lennie, miután kevesebb mint két hónapja dobott újabb mentőövet – 100 millió lejt – az évek óta adósságban fuldokló társaságnak.

Szokás mondani, ha a bordélyház nem megy, nem az ágyakat kell kicserélni. Sajnos, a légitársaság ezen a határon régen túllépett: házzal, bútorral, dolgozóval egyaránt gond van. Egy normálisan működő országban a Tarom már rég jobblétre szenderül, vagy legalábbis alapjaitól átszervezték volna. Kies országunkban azonban ritkán zavar bárkit is, ha egy állami vállalat feneketlen közpénznyelőként működik, miközben sorozatosan alázza meg azokat, akiknek a pénzéből él: az egyszerű, adófizető embereket.

Fotó: Facebook / TAROM