A múló évtizedek alatt jobbára kihaltak azok a mindentudó falusi öregek, akik még emlékeztek a régebbi emberöltők szájhagyományaira. Ebből a felismerésből erősödött meg szándékunk, hogy sorozatunkban ismét nyomdafestéket lássanak a lassan pusztuló szóbeszédes hagyományaink is, melyeknek üzenetük van a ma élők számára, mert semmiképp sem elcsépelt kifejezés az, hogy múltra épül a jelen. S rendkívül fontos ez különösen akkor, ha a történetben mi, magyarok is szereplők vagyunk. 

A felkeresett helyek közül nem mindenik kőből épült vár, melyeknek eredetét nem ismerte-ismeri a nép, és azokat egyszerűen „várnak” nevezte, nevezi jelenleg is. Nem tartoznak ezekhez az újra felkeresett helyekhez a templomvárak. Első utunk Kézdiszentlélekre vezetett, a Kászon vize közeli Váréléhez, a Kézdikővár vonzáskörébe tartozó polyvári őstelephez.

Királyi vár a kézdiszentléleki Perkőn?

Kérdezik ezt azok, akiket valamelyest érdekel ennek a földdarabnak a múltja, ugyanis arról számos okleveles adatot közölt az ezzel kapcsolatos irodalom. Több régebbi kiadványban olvashatjuk, hogy a Kézdiszentlélek fölötti Perkő-hegy tetején már évezredünk elején egy nagy kiterjedésű vár állott, s hogy ezt a hadászatilag kiváló fekvésű erősséget 1241-ben feldúlták a tatárok, mi több, Ro­gerius a mongolok által Erdélyben feldúlt várak között a Castrum Zent Leleukot is említi. Jelezve azt is, hogy a harcokból visszatérő IV. Béla király 1251. január 5-én parancsot ad „Lőrincz mester erdélyi vajdának, hogy a székely határszélen lévő Sz.-Lélek várát (castrum Zenth Lelewkh), melyet a tatárok lerontottak, haladék nélkül állíttassa helyre, s királyi őrséggel lássa el”. Hogy ez meg is történt annak rendje és módja szerint, arra V. Istvánnak egy 1271-ből származó oklevele a bizonyíték, melyet a szentléleki vár parancsnokához – László fia, Jakabhoz – ír, s a vár újbóli kiigazításáról rendelkezik. Az oklevélben e hatalmas „határ menti” erőd XI–XII. századinak van feltüntetve. 1389-ben Zsigmond király 50 jobbágytelket ajándékoz a vár parancsnokának szolgálatai fejében, majd II. Lajos király egy 1517-ben kelt levelében Szapolyai János erdélyi vajdának ajándékozza. 

Két olyan oklevelet is emlegetnek, feltételezhetően ezzel a várral kapcsolatosan, melyek arról tanúskodnak, hogy 1540-ben és 1554-ben még álltak falai. Ugyancsak a témakörben jártasak állítják, hogy a török betörések végcsapást mértek az erődre, mert a XVI. században már romokban volt, s végül egy 1581-ben kelt levél fényes várról beszél, melynek már „romjaiból is kevés van fenn”.

Szent János-emlékmű

A históriában kevésbé jártas ember nem is gondolna arra, hogy ennyi írott történelmi bizonyíték birtokában a régészek egy adott pillanatban kétségbe vonhatják, hogy királyi vár állhatott a Perkőn. Márpedig ez így történt. Székely Zoltán, a Sepsiszentgyörgyi Múzeum régész-igazgatója 1974-ben a Perkőn végzett ásatásokról szóló jelentésében ezeket írta: „Szentléleken az oklevelek által említett királyi vár maradványai nem kerültek elő. A Perkő fennsíkját körülvevő sánc a bronzkorba tartozik.” Nos, ezt félreérteni nem lehet. 

De hova lettek azok a falmaradványok, melyekről Orbán Balázs beszélt, s melyektől alaprajzot is készített? – tesszük fel a kérdést. Pillanatnyilag arra is gondolhattak az érdekeltek, hogy időközben a vár falait lebontatták, és abból épülhetett fel a Perkő lába alatt romjaiban még jelenleg is álló Tarnóczi–Mikes- várkastély. A helyi szájhagyomány is „segített” kutakodásunkban, mert azt tartja, hogy a tetőn álló négykaréjos kápolna is a vár köveiből épült volna. Az viszont bizonyos, hogy minden lábon álló kőépítmény csak a Perkő-hegy oldalában régi idők óta működő kőbányák egyikéből („perkői kő”) származhatott.

Balogh Tibor polgármester

A népi hiedelem mit sem foglalkozott azzal, hogy egyeztesse a feltételezett vár, a kápolna és az említett várkastély építési idejét, annál is inkább, mivel a kápolna időrendi besorolása még ma is vita tárgyát képezi. Lehangoló volt számunkra is a hír, hogyne lett volna a köznép számára is az, hisz többen elmondták: „A régészek egy része a korabeli politikát szolgálta. Tőlünk a királyi várat, annak magyar történelmét elvenni nem lehet!” 

Nos, a viták során mégis fény derült a dolgokra. Bordi Zsigmond Loránd, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum régészének kutatásai során kiderült, hogy az előbb emlegetett oklevelek egy része – szinte hihetetlen – nem a Perkőn álló várra vonatkozik, hanem a Tarnóczi-várkastélyra. Orbán Balázs maga is idéz egy olyan, a várkastélyra vonatkozó levelet, melyben azt „szentléleki várnak” nevezi a levél írója. A forráskritikák kimutatták, hogy az 1251-ből és 1271-ből származó oklevél hamisítvány. Az 1389-es adománylevélben említett vár pedig nem más, mint az, amely a mai Magyarország területén lévő középkori Körös megyében volt. Mi több, II. Lajos király adománya nem a perkői várra, hanem a Tarnóczi–Mikes-várkastélyra vonatkozik. A múzeumi jelentés végül is kimondja, hogy a Perkő tetején egy több ezer éves, kora bronzkori, a schneckenbergi műveltség körébe tartozó, sánccal megerősített település került elő. Ugyanitt az 1940-es években szépen megművelt kora bronzkori baltákat találtak. Vitának helye ezek után talán már nincs is... 

Polyvár magaslata

S hogy teljes legyen a környékkel kapcsolatos história, az olvasónak Kemény Zsigmond Özvegy és leánya című regényét kell megnyitnia. Cselekményének egy része ugyanis éppen ebben a várkastélyban játszódik.

Miként juthat fel a Perkő tetejére az, aki látni óhajtja ezt a helyet, ahol a bronzkori vár állott, azt a helyet, ahol minden év augusztus 20-án emlékünnepély keretében zajlik a háromszéki Szent István-napi búcsú, no meg azt a négykaréjos kápolnát is, melynek az építési idejére vonatkozó vita még nincsen teljesen lezárva? 

Ottjártunkkor – 2024. július 4-én – szakemberekből álló csoport érkezett a helyszínre, hogy a helyi önkormányzat képviseletével megtárgyalják az objektum további sorsának alakulását. A Perkő-hegy tetejére zarándokút vezet fel Kézdiszenlélek községből, melyet olyképpen korszerűsítettek, hogy búcsúk alkalmával személygépkocsikkal is el lehessen jutni a Perkő-tetőre.

Váréle faggatása

„Váréle tetőcsúcsán feküdt egy körded idomú, 70 lépés hosszal bíró váracska, melynek falai 4–5 láb magasságban még most is fennállanak… Mindenik falon kívül sáncz futott el, ezek közül a legkülső egy roppant munkát feltételező átmetszése a hegynyaknak, mi a várhoz közelítést nagyon bajossá tette… belterének közepén mély üreg van – melyet az erőd beomlott kútjának tartanak. A vár alatt pinczét hisz a nép, hol rézagár által őrzött roppant kincs van elrejtve. E minden három évben felnyíló pincéből magyarországiak hordják a kincseket. A rege szerint óriások építették s lakták e várat.” A sorokat Orbán Balázstól idézzük, aki erre az eldugott helyre is eljutott, és azt állítja, hogy a Váréle nevű meredek lejtőjű hegy egy keskeny nyakkal a magasabb, háta mögötti Cece-heggyel kapcsolódik össze, s ettől kapta volna a nevét a vár. Sajnos, ezzel a helyünkkel kapcsolatosan lényegesen újat mondani nem tudunk. Azt azonban megjegyezzük – miként Balogh Tibor kézdiszentléleki polgármester elmondta –, hogy véget vetettek a Kászon vizének e szakaszán a Kézdiszentlélek és Kézdiszentkereszt községek között fél évszázada fennálló területi tulajdonjogi aránytalanságnak, sikerült kiigazítani a két község határvonalát. 

S mert gyorsan peregnek az esztendők, 2000. június 24-én, a magyar millennium esztendejében a Kászon vizének bal oldalán az egykori, elpusztult Szent János település közelében Szent János-emlékművet emeltek a kézdiszentkeresztiek, mely a környék általános érdeklődésre számot tartó turisztikai objektuma. Szent János település templomát is feltárták 1975-ben, melyről részleteket tudtunk meg Daczó Jenőtől, a kézdiszentléleki önkormányzat jelenlegi munkatársától, aki diákkorában részt vett az ásatásokon. A Váréle alatt folyó Várpatakot követő leromlott erdőipari utat tulajdonába szándékszik venni Kézdiszentlélek község, s tervükben szerepel, hogy pénzt szerezzenek egy új híd építésére a Kászon vizén átvezető, leromlott régi helyett. 

Tarnóczy-Mikes-romok

De hol is vannak Cece vára romjai? Nem volt ismeretlen ez a hely, ásatásokra mégis csak akkor került sor, amikor Ötvös Gyula kézdivásárhelyi történelem szakos tanár 1974-ben cserépedény-töredékekre talált Váréle lábánál, melyek az említett erdőipari út munkálatainak alkalmával kerültek a felszínre. Miként Ötvös Gyula elmondta, ez volt az indítéka annak, hogy az akkori sepsiszentgyörgyi múzeum régészcsoportja Székely Zoltán vezetésével 1975 nyarán ásatásokba kezdett Várélén, ahol egy bronzkori erődített telepet tárt fel, s késő vaskori cserépdarabokra is akadtak. 

A lapos hegytető mérete 65×25 méter, s ezen egy 45×25 m méretű, két terasszal rendelkező vár fekszik. A lépcsőket 1,80 m szélességű, földdel összerakott kőfal veszi körül. A leletek alapján a hazai régészek ezt a teraszos várat a kovásznai Tündérvárral tartják egykorúnak, s mint ilyent, megyénk második dák váraként emlegetik. A jelentés szerint a Kr. e. I. és Kr. u. I. század idején épült. 

A teraszos vár belsejében Winkler Imre kézdiszentkereszti lakos, kiváló helyismerő olyan kövekre talált, melyeken a mészhabarcs csalhatatlan nyomait vélte felismerni, s feltételezi, hogy „őseink egy kisebb méretű kora középkori várat is építhettek a régi romokra”. Winkler azt is elmondta e sorok írójának, hogy „néhai Kanabé András gépészmérnök, kézdiszentléleki lakos Várpatakában egy római kori pénzre talált”. Várélének maradványai olyan régi korból származnak, hogy az azokkal kapcsolatos helyi szájhagyományokat feljegyeztem tizenhat esztendővel ezelőtt, amikor vártúra­kalauzom megírására készültem. 

Cece vára alaprajza

Eltűntek a rézagarak

Kézdiszárazpatakon jártunkban néhai Márton Emil tanító azt állította, hogy a Várélén lévő várat a környékbeli nép Fényes vára néven emlegette. Cece várát Bornemissza Anna építtette – közölte velünk a kézdiszentléleki Vargyasi Gyula régi szájhagyományra hivatkozva. „A szentlélekiek és a kiskászoni nép menedékhelyként használta azt a régi időkben” – állította Tamás István. „Rabló lovagok vára volt hosszú időn át, ahonnan rajtaütésszerűen útjaikra indultak.” (Marti János, 72 éves) „Cenk-vár volt a neve. Rabló besenyő népek lakták, majd egy, a kereszténység elől menekülő pogány embernek volt a menedékhelye.” (Fábián Dénes)

Cece váráról a kézdiszentkereszti idős emberek is hallottak. Néhai Daragus Antal Királyvára néven ismerte, ahonnan fordítva patkolt lovakon hordták el a kincseket a rablók. Néhai Szalad Árpád volt kézdiszentkereszti igazgató-tanár gyűjtésében idézi néhai Kovács Lászlót, aki szerint „a várban Szittya országból származó emberek laktak. Cece várának emléke egyre halványabb. A mesélő kedvű idős emberöltő egyre fogyatkozik. Az igazi kincset a maiak már nem a várpincékben keresik, hanem a gyárakban, a munkahelyeken, a mezőn… Cece vára maradványainak felkeresésére, a Várpatak völgyét követve, az erdőipari úton kell elmenni addig a pontig, ahol az egyesült Kőbánya és a Kecskekasár pataka jobbról a Várpatakba ömlik. Nos, az innen északi irányba emelkedő meredek hegygerinc első laposabb tetején vannak Cece vára romjai.” A „várpataki eltérő” Kézdivásárhelyről a Kászonok felé tartó műút jobb oldalán van, a várostól 15 kilométer távolságban. 

Kelemen Attila tanácstag

Polyvár Kézdikővár térségében

Valóban van itt egy Polyvár nevű hely, ahol sokat áskáltak a tudós emberek, de az még Kővárnál is régebbi. A csoportba verődött öregek: Ambrus András, Kovács Dániel és az akkor 97 éves Giligor Ferenc biztattak, s egyikük el is jött a felderítő utunkra. A Polyvár helynevet a szakirodalom 1714-ből említi. 1974–75 nyarán itt is ásatásokat végzett a sepsiszentgyörgyi megyei múzeum. Az ásatások eredményei már nem jelentettek titkot, de mi azt is szerettük volna megtudni, hogy mit mond a kővári hagyomány a helyről és miért helyez oda „várat” a nép.

– Ott lehetett valami vár – kezdett mondókájába a 77 éves Szabó István. – Volt nekünk egy kilencköblös földünk Polyvár alsó lábában. Sokat jártam oda édesapámmal, és én is emlékszem, hogy szántáskor sok kő és cserépdarab került ki a földből. 

Néhai Bódi Jenő igazgató-tanító szerint valami megfigyelőhely lehetett, mert Polyvár magasan fekvő peremét most Kapucsnak nevezi itt a lakosság: onnan kukucskálták a régi kőváriak, hogy égeti-e fel az ellenség a belső falukat. Arra a kérdésünkre, hogy miért éppen várat és miért nem más épületet tételez fel a nép, azt válaszolta: a vár szóval érzékeltetik a legjobban az ismeretlen és régi épületet. 

Daczó Jenő, a helyismerő

– Polyvár csak egy mező, de ott volt egy erőd, s annak Erzsébet-vár volt a neve – bizonygatta Opra B. Irén. Ennek így kellett lennie, mert alatta egy mezei forrás van: Erzsébet-kút a neve! Vizét ma is használják.

Az ásatások eredményei után kiderült, hogy ott, ahova Polyvárat helyezi a nép, több ezer esztendővel ezelőtt megtelepedett az ember. Az egyik kutatósáncban lakás maradványait találták meg, benne kőbaltát, embert és állatokat ábrázoló szobrocskákat, díszített cserépedényeket. A múzeumi jelentés szerint Polyváron egy erősdi típusú telepe volt az itt élő embernek, és a napvilágra került leletek értékes adatokat szolgáltattak a rézkor korai szakaszának, az új kőkorszak utolsó szakaszának délkelet-erdélyi helyzetére vonatkozóan (a Kr. e. V. évezred második fele). 

Bármennyire régi dolgokról van szó, a szájhagyomány mindent megőriz. Alig hittem, amikor Kelemen Attila jelenlegi kézdikővári falufelelős meglepett egy történettel, melyet apósa, Jankó Imre mondott el. A kollektív-időkben történt, amikor mélyszántást végeztek, s Polyvárnál az eke lapos köveket dobott fel, alattuk egy kútszerű mélyedés volt, benne cserépedényekkel. Sejtették, hogy régi dolgok lehetnek, s ők is vittek haza belőlük. „A dolognak híre ment, s másnap kijöttek a városból a milicisták, megfenyegettek, szinte nagyobb dolog lett belőle.”