Gyalogosokat szolgál a nagyajtai vashíd

2024. július 10., szerda, Közélet

Új helyére került június 18-án az a vashíd, amelyet még a múlt század elején, az Osztrák–Magyar Monarchia idején építettek Nagyajtán s a 131-es megyei úton több mint százhúsz évig tette lehetővé az átkelést az Ajta-patakon Erdővidék középső és déli része között.

  • Új helyén a Monarchia korabeli vashíd: felújítva, gyalogátkelőként szolgál tovább.  Fotó: Böjte Ferenc
    Új helyén a Monarchia korabeli vashíd: felújítva, gyalogátkelőként szolgál tovább. Fotó: Böjte Ferenc

Mivel a híd meggyengült, a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) révén Kovászna Megye Tanácsa újat építtetett helyére, a régi hidat pedig a patak folyása mentén kissé lejjebb, egy 2011-ben létesített park mellett helyezték el. 

Bihari Edömér polgármester elmondása szerint ezt a parkot bővíteni fogják s kiterjed a patak túloldalára is, így a régi vashíd összeköti majd a park két részét, de csak gyalogosok számára lesz használható. Ugyanakkor a Saligny-programban nyert pályázati pénzből fel is újítják a régi hidat, ezzel szeptemberig kell elkészülnie a kivitelező Szatmár megyei ZSN Cardinal Kft.-nek. A felújítás során a hidat újrafestik, kivilágítják, körülötte partvédelmi munkálatokat végeznek el.

Böjte Ferenc

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-07-10: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Megérte fellebbezni (Képességvizsga)

Több nyolcadikosnak javult a jegye, mint ahánynak romlott a képességvizsga-dolgozatok újrajavítása után, így kicsit emelkedett az átmenési arány is megyénkben.
2024-07-10: Közélet - :

Közel száz bírságot róttak ki

Nagyszabású közúti ellenőrzéseket végzett a Kovászna megyei rendőrség hétfőn a szeszes ital vagy kábítószer hatása alatti vezetőkre összpontosítva, továbbá a személy elleni erőszakos bűncselekményeket igyekeztek visszaszorítani megyeszerte.