Labdarúgás, Bajnokok LigájaKiütéssel nyert az FCSB

2024. július 11., csütörtök, Sport

A papírformát igazolva magabiztos győzelemmel kezdte a Bajnokok Ligája selejtezőjét a román bajnoki címvédő FCSB, amely kedden esélyt sem adott ellenfelének, ugyanis 7–1 arányban diadalmaskodott a szerény játékerőt képviselő Virtus AC vendégeként az első forduló odavágójában.

  • Fotó: Facebook / FCSB
    Fotó: Facebook / FCSB

A bukaresti csapattal Marius Ștefănescu és Vlad Chiricheș sem utazott San Marinóba, ugyanis eltiltás miatt egyikük sem léphetett pályára, ugyanakkor Florinel Coman hét év után távozott a csapattól, amelynek mezében minden sorozatot figyelembe véve 233 mérkőzésen 63 gólt szerzett és kiosztott 62 asszisztot. A 26 éves játékos pályafutását a katari Al-Gharafa színeiben folytatja. Az FCSB a hiányzók ellenére már a 6. percben előnybe került, Darius Olaru tizenegyest értékesítve szerzett vezetést, nem sokkal később ismét eredményes volt, majd a 37. percben harmadszor is betalált, az első félidő derekán pedig Daniel Popa rövid idő alatt duplázott. Ezt követően a második felvonásra is tartogatott gólokat Elias Charalambous együttese, ezúttal David Miculescu zörgette meg kétszer az ellenfél hálóját, aztán a házigazdák a hajrában szépítettek Manuel Battistini góljával.

Eredmény, Bajnokok Ligája-selejtező, első forduló: Virtus AC–FCSB 1–7 (gólszerzők: Battistini 86., illetve Olaru 6. – tizenegyesből, 11., 37., Popa 22., 27., Miculescu 70., 73.). (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-07-11: Sport - :

Ötödször döntős Spanyolország (Labdarúgás, Európa-bajnokság)

A spanyol labdarúgó-válogatott kedden hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte a francia csapatot Münchenben az Európa-bajnokság elődöntőjében, ezzel története során ötödször jutott fináléba a kontinensviadalon. A spanyol együttes 1964, 1984, 2008 és 2012 után játszhat ismét a trófeáért.
2024-07-11: Kultúra - :

Tricikli Fesztivál harmadik alkalommal (Sepsiszentgyörgy)

Idén is színes, ugyanakkor családias programmal készülnek a július 13-i egynapos fesztiválra, melynek célja, hogy reggeltől estig irodalommal töltsék be a város különböző pontjait, pontosabban négy helyszínt.