Idén is színes, ugyanakkor családias programmal készülnek a július 13-i egynapos fesztiválra, melynek célja, hogy reggeltől estig irodalommal töltsék be a város különböző pontjait, pontosabban négy helyszínt.
A Tricikli Fesztivál három, a magyar irodalom népszerűsítése iránt elkötelezett közösségi tér együttműködéseként indult 2021-ben Szegeden, 2022-től kezdődően pár lelkes sepsiszentgyörgyi javaslatára egészült ki egy helyi, illetve egy magyarkanizsai eseménnyel. A célokat közösen határozzák meg, de mindhárom város szabad kezet kap a programok összeállításában.
A szervezők több célt határoztak meg az esemény szervezése során, de egy van, amely mind fölött áll: egy olyan találkozási lehetőség megteremtése alkotók és szemlélők, olvasók számára, ahol az együtt töltött idő lehetőséget nyújt arra, hogy (irodalomról, művészetről) beszélgessenek, megosszák egymással olvasás- vagy írásélményeiket. Fontos számukra a közösség, alkotás, irodalom, szabadság, kerékpározás, együtt gondolkodás.
Július 13-án a Székely Nemzeti Múzeum kertjében kezdődik a programsorozat, a Jógapont jóvoltából közös mozgásra várnak mindenkit, majd néhány határon túli irodalmi lap, a Tiszatáj, az Eső és a Híd mutatkozik be a sepsiszentgyörgyi közönségnek. Ezt követően Alina Nelega Mintha mi sem történt volna című regénye alapján beszélget Szekernyés Tünde a fordítóval, András Orsolyával. A regény főszereplője iszonyatosan vágyik a szabadságra, mert a kommunizmus alatt nem azt szereti, akit ő akar, nem arról ír, amiről szeretne.
A Tricikli második megállója a dara pékség, ahol az összegyűltek Felső Boróka A szocializmus építészetének bűvöletében című kiállítása megnyitóján vehetnek részt, ezután pedig közösen tolják át a biciklit a Szimplába, ahol a kk_kollektiv tagjai mutatják be a Tricikli első művészeti kiadványát. A kiadvány létrehozásában Szeged képviseletében Roskó Gábor kiadványtervező és képzőművész, Szalay Ignác grafikus, tördelő és tervező, valamint Bencsik Orsolya író, Magyarkanizsa képviseletében Szalma Zsóka képzőművész és Antalovics Péter költő, Sepsiszentgyörgy képviseletében a kk_kollektív – 2023-ban létrejött szentgyörgyi gyökerű feminista művészeti kollektíva – tagjai: Kusztos Júlia képzőművész, Kali Ágnes költő, dramaturg és Kusztos Anna irodalmár vettek részt. Ezt követően Gerlóczy Márton kerül reflektorfénybe, aki egyedülálló író, hiszen regényeiben a családja történetét kutatja, a valóság eseményeit foglalja
gyakorlatilag regényes keretek közé. „A nagyszüleimre gondoltam, anyai és apai nagyszüleimre, és megpróbáltam odavetíteni őket abba a kirakatba, kényelmetlenül fészkelődtek, és hiába álltak közel egymáshoz és kulcsolták át egymás csuklóját, egy sötét szakadék tátongott közöttük, a szakadék mélyén a rendezetlenség, az összeférhetetlenség, a ki nem beszélt traumák és sérelmek áthatolhatatlan hulladékával, melyet a szeretet, a függés és a szorongás sűrűn benőtt indái tartottak össze, fel nem tett kérdésekre meg sem fogalmazott válaszok, átgondolatlan kijelentések és a néma csend.”
Folytatásként a sepsiszentgyörgyi Okulusz könyvklubé a főszerep, melynek tagjai Mikecs Anna Altató című könyvét olvasták ebben a hónapban, és a fesztiválon lehetőség lesz arra is, hogy a szerzővel együtt beszélgessenek arról a különleges élethelyzetről, amely írásra sarkallta.
Az író-olvasó találkozót követően egy alternatív irodalomórára kerül sor Serestély Zalánnal, aki többek között arról beszél, hogy miként kanonizálódik egy mű, hogyan lesz valami világirodalom, emellett viszont számos olyan fogalmat és érdekességet megismerhetnek, amire az iskolai magyarórákon nem került alkalom.
A nap utolsó helyszíne a Bábel kiskultúr, ahol Jakobovits Kitti szakpszichológus és irodalomterapeuta beszél majd az irodalom és pszichológia közös pontjairól, ezt feloldva kezdődik az esti program, ahol többek között egy ráolvasó közös zenélésen vehetnek részt az érdeklődők, illetve később Suhov aka bété zenés performance-a adja meg az alaphangot az esti levezetőnek.
A programokra a belépés ingyenes, kizárólag az esti buli lesz fizetős, amely tetszőleges adomány az eseményt szervező Ciclic Egyesület számára.