Kormányozni akar a baloldal Franciaországban

2024. július 11., csütörtök, Világfigyelő

A franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójában élen végzett baloldali szövetség felszólította Emmanuel Macron államfőt: „azonnal forduljon az Új Népfronthoz, hogy az kormányt alakíthasson”.

  • Olivier Faure, a szocialisták elnöke vállalná a kormányfői tisztséget. Fotó: Facebook / Olivier Faure
    Olivier Faure, a szocialisták elnöke vállalná a kormányfői tisztséget. Fotó: Facebook / Olivier Faure

Az újjáalakuló nemzetgyűlésben immáron a független baloldaliakkal együtt mintegy 190 képviselővel rendelkező radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű választási szövetség az X közösségi oldalon közzétett közleményében úgy vélte, hogy a köztársasági gyakorlatnak megfelelően a köztársasági elnöknek most az Új Népfronthoz kell fordulnia, hogy lehetővé tegye számára a kormányalakítást. Bár a baloldalnak nincs meg a kormányzáshoz szükséges 289 mandátuma, a négy párt egyedül kíván kormányozni. „Holnaptól készen állunk hazánk kormányzására az Új Népfront programjának végrehajtásával, amelyet a választási kampány során bemutattunk” – olvasható a közleményben, amelyben az Új Népfront „ünnepélyesen óva inti a köztársasági elnököt az intézményekkel való visszaélésre irányuló minden kísérlettől”. A baloldal Emmanuel Macron azon döntésére utalt, amellyel nem fogadta el hétfőn Gabriel Attal miniszterelnök lemondását és megkérte, hogy egyelőre maradjon hivatalban az ország stabilitásának biztosítása érdekében. A baloldal szerint ez értelmezhető úgy, mint kísérlet a vasárnapi eredmény eltörlésére.

Miközben a baloldalon belül, illetve a centrista elnöki tábor és a hagyományos jobboldal között is folytatódtak az egyeztetések a kormányalakítási lehetőségekről, Emmanuel Macron továbbra sem szólalt meg a vasárnapi választás óta, s tegnap Washingtonba indult a NATO-csúcstalálkozóra.

Az egy hónappal ezelőtt még egymással is konfliktusban álló négy baloldali pártnak elsőként egy konszenzusos személyben kell megállapodnia, akit megnevezhetnének miniszterelnök-jelöltjüknek. Ígéretük szerint ez még a héten megtörténik. Olivier Faure, a Szocialista Párt vezetője jelezte, hogy kész vállalni a kormányfői szerepet. A politikus élvezi Francois Hollande volt baloldali államfő (2012–2017) támogatását, akit vasárnap megválasztottak képviselőnek a közép-franciaországi Correze megyében. Az Engedetlen Franciaország részéről a 33 éves Clémence Guetté neve merült fel, aki kevésbé megosztó személyiség, mint a pártot irányító Jean-Luc Mélenchon, de Marine Tondelier, a Zöldek vezetőjének neve is felmerült lehetséges miniszterelnök-jelöltként.

A mandátumukat átvevő baloldali képviselők többsége kizárta a nemzetgyűlésben, hogy hajlandóak lennének koalícióra lépni a jobbközéppel. A radikális baloldali Manuel Bompard azt is jelezte, hogy a baloldal saját programját kívánja végrehajtani, amelynek részenként visszavonnák a leköszönő kormány által elfogadott népszerűtlen nyugdíjreformot, az új bevándorlási törvényt, megemelnék a minimálbért és befagyasztanák az alapvető élelmiszerek árát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-07-11: Világfigyelő - :

Háború vagy béke? (Elkezdődött a NATO-csúcs)

A NATO alapításának 75. évfordulós megemlékezésével hivatalosan is megkezdődött a védelmi szövetség csúcstalálkozója Washingtonban. A magyar vezetők a béketárgyalásokat szorgalmazták.
2024-07-11: Világfigyelő - :

Fogynak a Hamasz fegyveresei

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter szerint az izraeli hadsereg (IDF) megölte vagy megsebesítette a Hamasz iszlamista terrorszervezet fegyvereseinek hatvan százalékát a Gázai övezetben.