Miklósvár népe hármas ünnepként élte meg Szent Anna napját. A hagyományosan évről évre megtartott búcsú mellett megemlékeztek elődeikről, akik 1717-ben egységesen visszatértek őseik római katolikus vallásához, illetve hálát adtak a száz esztendővel ezelőttieknek, amiért volt elég erejük, kitartásuk, és felépítették a ma is használatos ― és ez alkalomra teljesen megújult ― templomukat. Az ünnepi szentmisét ft. Tamás József segédpüspök celebrálta.
Reggel a temetőben a Szent Anna-kápolnánál Darvas Emil szászrégeni segédlelkész prédikációjában Szent Joáchim és Szent Anna fényében szólt a mai családképről. Hite szerint ma is vannak olyan házaspárok, amelyek számára a szent életűek példaként szolgálnak. A templomban a szentmise előtt Keresztes Zoltán helyi plébános a három esemény gyökeréről beszélve elmondta: a hitújításkor Miklósvár döntő többsége a református vallást választotta, ám egy maroknyi közösség megtartotta hitét, a temetőben Szent Anna tiszteletére szentelt kápolnához járt búcsúba, s ez a szokás akkor is fennmaradt, amikor 1717-ben a falu többi része is visszatért a római katolikus hitre. A múlt század elején megnőtt az egyházközség száma, a beköszönő idők az igényeket is megváltoztatták, ezért 1907-ben Császár Károly plébános vezetésével új hajlékot emeltek. ,,Száz év nem sok egy egyházközség életében, de éppen elég, hogy erre a jeles alkalomra Isten hajlékát új köntösbe öltöztessük" ― mondotta Keresztes Zoltán.
Igehirdetésében Tamás József segédpüspök kivételesen nem a búcsú fontosságára helyezte a hangsúlyt, hanem Szent Joáchim és Anna templomépítő és -fenntartó példája és a száz esztendővel ezelőtti miklósváriak áldozatos munkája között vont párhuzamot. Véleménye szerint a protestáns tengerben levő kis egyházközség sikere bámulatra méltónak mondható, s az, hogy az erőt adó templom megmaradt, megbecsülésükről és szeretetükről tesz tanúbizonyságot.
