Belső telefonhálózat kiépítésével igyekeznek javítani a megyei és helyi hivatalosságok kommunikációján. A kormánynak alárendelt Különleges Távközlési Szolgálat engedélyt és sávot kapott, hogy a megye teljes területét lefedő rendszert építsen ki, amelyhez csatlakozhat az összes polgármesteri hivatal, és vészhelyzetben, de akár a mindennapi gondok megoldásakor könnyebbé válik a kapcsolat.
Ez a rendszer működik majd Kommandón és Torján is, ahol eddig egy vihar vagy nagyobb havazás a települések teljes elszigeteléséhez vezetett. György Ervin prefektus elmondta, egy-egy községnek 2000 lejt kell áldoznia a készülék beszerzésére, egy belső láncot alakítanak ki, és a polgármesterek korlátlan ideig beszélhetnek a megye vezetőivel, illetve egymással. A belső telefonok beszerzése nem kötelező, de ajánlott, a polgármesterek, a jelek szerint, támogatják az ötletet. Az új rendszer egyelőre csak a Bodza-vidéken nem működik, itt a helyi katonai egységhez szerelték volna fel az erősítőt, de a katonaság nem engedélyezte. A szakemberek most más megoldást keresnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.