Kolozsváron született, de Zilahhoz kötődött. Édesapja a nagy múltú zilahi Wesselényi-kollégium kedvelt és becsült tanára volt. A zord idők ellenére Ady emlékét, szellemiségét megőrizte az iskola. Ebben a szellemiségben nevelkedett Gajzágó Márton. Érces hangján Ady versét szavalta az érettségi ünnepen, mégpedig olyan átéléssel, olyan színvonalon, hogy tanárai is jövendőbeli színészt láttak benne. Mégis történelem-filozófiát tanult a kolozsvári egyetemen, s ezzel a diplomával kezdte pályafutását Sepsiszentgyörgyön, ahol rövid tanárkodás után az akkor induló Megyei Tükör szerkesztői között kezdte érdemi tevékenységét. A gazdasági rovat vezetőjeként, az áldatlan sajtóviszonyok között, a lehető legmesszebbre ment el valóságfeltáró írásaiban. Azokat az embereket, munkásokat, mérnököket mutatta meg, akik a mindennapi robot mellett is megtalálták a módját, hogy közösségükért is tegyenek.

Évekig főszerkesztő-helyettesként, több évig tényleges főszerkesztőként vezette a lapot, vívta keserves csatáit a lapot kiadó Megyei Pártbizottsággal. Hogy a Megyei Tükör az ország legjobb magyar nyelvű napilapja tudott lenni, abban nemcsak a nagyszerű munkatársaknak volt szerepük, hanem az írásaik megjelentetéséért küzdő főszerkesztő-helyettesnek is.

Legnagyobb teljesítménye a Megyei Tükör mellékleteként a 80-as években megjelent Fórum volt. Ez a nagy terjedelmű lap a legjobb erdélyi magyar tollforgatók írásaiból állt össze, amelyeket Gajzágó Márton kért a szerzőktől. Ő szerkesztette lappá, ő járta ki megjelentetését regénybe illő harcok megvívásával és ravaszkodásokkal. A lap sorsa csak a betiltás lehetett, ami meg is történt a hatodik szám után, de az az anyag, amely megjelent benne, ma is élő, máris érték. Nem véletlenül adták ki néhány éve három vaskos kötetben a teljes tartalmát.

Ha semmi más, ez a bravúros, sajtótörténeti eseményként számontartott kiadvány megőrzi szerkesztőjének nevét, kiemelkedő képességeit.

A rendszerváltás forradalmi napjaiban mindenhol jelen volt: szerepe volt az RMDSZ megalakulásában, az új adminisztratív hatalom felállításában. Ő maga is megbízást vállalt: a város de facto első polgármestere lett a Nemzeti Megmentési Front városi elnökeként. Az általános felfordulásban a rendteremtésre, az élelmiszer- és biztonságos vízellátás fenntartására törekedett az ezernyi kicsi és nagy felmerülő gond kezelése mellett. Az összeomlott rendszer adminisztrációja hiteltelenné vált, az emberek minden gondra az új polgármestertől várták a megoldást, aki jóformán éjjel-nappal szolgálatban állt, s tette, amit csak tehetett...

Az első szabad választásokkor lehetett volna szenátor vagy képviselő, mindenre kapott bátorítást, s bár alkalmas lett volna rá, nem vállalt politikai szerepet. Mint társadalomtudományokban járatos, a helyi és országos gazdasági kérdéseket jól ismerő publicista tudta, hogy a gazdaság adja az alapját az erdélyi magyarság jövőjének. Ezen a területen akart cselekedni. Megallapította a Trisedes Press lap- és könyvkiadó vállalatot, hisz a felfutó lap- és könyvkiadásra megyénk kis kapacitású nyomdája nem volt alkalmas. A Soros Alapítvány támogatásával az Egyesült Államokból egy nagy teljesítményű rotációs nyomdagépet szerzett, ami alapja lett a rövidesen száz alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásnak. Nem csak a helyi, hanem a szomszédos megyék lapjait is itt sokszorosították néhány évig.

Bukarestből „hazaköltöztette” Benedek Elek hajdani lapjának utódját, a ma is megjelenő Cimborát szerkesztőjével, Forró Lászlóval együtt.

Mezőgazdasági szakkönyveket adott ki, majd a Cimborához hasonlóan egész Erdélyben terjesztett BiblioTheka oktatássegítő irodalmi antológiasorozatot. Nagyon sok iskolát keresett fel, nagy meggyőző erővel szervezte a hiányzó terjesztőhálózatot. Keveset jövedelmező vállalkozások voltak ezek, de ő feladatként fogta fel, energiája nagy részét fordítva rá.

Idő teltével erős konkurencia alakult ki a nyomdaiparban, lassanként elmaradoztak a pénzt hozó lapok, s a tőkeszegény vállalat nem bírta a versenyt.

Nyugdíjba vonult, s régi szenvedélyéhez, a méhészethez fordult ismét, amelyet a rendszerváltás utáni sűrű időkben abbahagyott. A Székely Közösségi Alapítvány hagyományos mesterségeket bemutató dokumentumfilm-sorozatában ő mutatta be a méhészetet.

A háromszéki közélet történetéből sohasem fog hiányozni Gajzágó Márton munkássága.

Lehet, hogy nem fogja szobor, emléktábla őrizni emlékét. Valahogy az elismerő gesztusok, kitüntetések, emlékérmek is elkerülték. De amit alkotott, az beleépült a háromszéki és erdélyi magyar életbe, kultúrába.

Nagy álmú, nagy akaratú, nemzetének elkötelezett értelmiségiként tette azt, amit dolgának tartott.

Főhajtásunkban az emlékezés és az elismerés fonódik össze a búcsú fájdalmával.

Kiss Jenő

Gajzágó Márton. Albert Levente archív felvétele