A Mikó-ügy és társai

A Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáért letöltendő börtönre ítélt, más ügyekben perbe fogott, majd mindenért felmentett Markó Attila, aki a restitúciós bizottság tagja, kisebbségügyi államtitkár és parlamenti képviselő is volt, elsőként a most is bizonyára figyelő „szekusokat” üdvözölte, akárhogy is hívják ma őket, mert véleménye szerint a titkosszolgálatoknál van minden kényes probléma gyökere, akár a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumról, akár a közbirtokossági erdőkről van szó, amelyeket már „rabolgatnak lassan vissza”.

Az egyházi visszaszolgáltatási folyamat kezdeteiről elmondta: Romániában semmi sem történik csak úgy magától. Mikor a kommunizmusban elkobzott egyházi vagyonok 1997-ben szóba kerültek, két hatalmas külső nyomás nehezedett az országra, az EU- és a NATO-csatlakozás lehetősége, ezekhez pedig elvárták a reformokat és az ingatlanviszonyok rendezését is. Ehhez csatlakozott az amerikai zsidóság szervezete, a World Jewish Restitution Organization (WJRO), amelynek képviselői bementek Victor Ciorbea akkori miniszterelnökhöz a magukét visszakérni. Az RMDSZ akkor volt először kormányon, és az erdélyi magyar egyházak püspökei azonnal összeállítottak egy listát három-négy katolikus és ugyanannyi református épületről, de csak később, a kétezres évek elején született egy átfogóbb rendezésre törekvő jogi keret, amely a mindent vissza elvén akart volna működni, de sohasem lett az.

Egyébként Románia volt az egyetlen, amely a teljes visszaszolgáltatás mellett döntött (más kelet-európai országokban alig néhány ingatlant adtak vissza az egyházakkal való egyezkedések alapján), és Románia sem tartotta be saját vállalását. Hogy miért, arra egy funari elszólás ad magyarázatot: „ezek a magyarok épületenként fogják visszavenni Erdélyt” – nyilatkozta egyszer Kolozsvár szélsőjobboldali polgármestere. Nem alaptalanul, mert – tetszik vagy sem – Erdély belvárosainak legjelentősebb épületei a magyar örökség részei.

Ennek ellenére 2002 és 2005 között volt a hazai visszaszolgáltatások kis „aranykora”: 2002-ben adták vissza a Mikót a református egyháznak, és a restitúciós bizottság minden egyes ülésén 40–80 ingatlanról döntöttek. Volt kérés, amit elutasítottak, más esetekben kárpótlást ítéltek meg, de 2010-ig így is mintegy 1100 ingatlan került vissza a magyar egyházakhoz. Ez soknak tűnik, de az igénylések alig 40 százalékát teszi ki, és aztán le is állt az egész folyamat.

Fotó: Facebook / Markó Attila. Kocsis-Boldizsár János felvétele

2008-ban szóltak Jakubinyi György érseknek, hogy a katolikus státus nem egyházi, hanem magánvagyon jellegű szerkezet, és ezután jöttek sorra más épületek is, hasonló indoklással: hogy a zilahi Wesselényi- vagy a gyulafehérvári Bethlen-kollégium a saját nevére van telekkönyvezve, nem az egyházéra; így próbálták megakadályozni a visszaszolgáltatásukat.

A Mikó-per érdekessége, hogy alapfokon a bírónő megállapította a református egyház tulajdonjogát, ám nagy hirtelen lecserélték, és az új bíró egyetlen tárgyalás után börtönre ítélte a restitúciós bizottság mindhárom tagját, mégpedig anélkül, hogy a tulajdonjoggal foglalkozott volna: azt szerinte polgári perben kell tisztázni, a visszaszolgáltatók azonban mindenképpen bűnösök...

Markó Attila szerint ez történt más perekben is, amíg a civil szféra rá nem jött, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a román hírszerző szolgálattal (SRI) dolgozik együtt; jelenleg is ezt teszik, csak másképp. Most az ártatlanokat felmentik, ha nem így lenne, nem lennék itthon – állítja a volt politikus, aki a mikós ítélet után Magyarországra menekült. Azóta több visszaszolgáltatási pere volt, amiből összesen 10–12 évi börtön nézett ki, ez 25 éves elévüléssel számolva úgy festett, hogy „majd a koporsóban hazajövök”; szerencsére változott a széljárás, és minden vádpontban felmentették. A visszaszolgáltatás azonban leállt, bár a román állam ezt sem vállalta fel – pedig a közhangulatra, költségvetésre való hivatkozással megtehette volna –, hanem a bíróságokkal, szekuval próbál visszaállamosítani.

Ennek ellenszere a politikus szerint az lehet, ha a törvénybe tételesen beviszik, hogy annak kell visszaszolgáltatni a vagyont, akitől a kommunizmus idején elvették, a Mikó esetében tehát a református egyháznak, most ugyanis sokszor arra hivatkoznak, hogy az egyházi iskolák önmaguk tulajdonában voltak. Egy ilyen törvénymódosítást azonban az RMDSZ egymaga nem tud átvinni a parlamenten, apró kis reményt az adhat, ha Trump nyer Amerikában, és komolyan veszi a magyarbarátságot.
 

A magyarországi megoldás

Arról, hogy egy visszaszolgáltatást hány évig lehet elhúzni, hányfelé lehet elcsűrni-csavarni a világos dokumentumok és egyértelmű törvények dacára is, Varga Andrea budapesti jogtörténész számolt be. A Nagyvárad Hegyfoki Premontrei Prépostság jogi képviselője olyan részletesen és szerteágazóan ismertette a katolikus rendház még mindig folyamatban levő visszaszolgáltatási kálváriáját, hogy a hallgatóság nagy része el is veszítette a fonalat, ám egyvalami világos lett mindenki számára: a román hatóságok foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz a vagyonhoz, ami nem az övék, és nem válogatnak az eszközökben: szószegéstől illegális ráépítkezésig mindent bevetnek a visszaszolgáltatás megakadályozására.

Iszonyú bonyolult ügyek ezek, de külön kellene választani őket az egyház lényegétől, mert ha csak a restitúcióval foglalkozunk, nem lesz értelme a keservesen visszaszerzett vagyonnak, az iskolákban nem lesz, akit tanítani és nem lesz, aki tanítson, a templomokban nem lesz pap, gyülekezet, püspök – figyelmeztetett Soltész Miklós, a magyar miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, kérve, hogy szavait barátilag fogadják.

Fotó: Facebook / Markó Attila. Kocsis-Boldizsár János felvétele

Érzi a heroikus küzdelmet, ami bő három évtizede folyik már, sok időt és energiát felemésztve, kevés eredményt hozva, és úgy véli: nem kell lemondani arról, ami jogos, ami jár, de elsősorban a közösséget, a lelkeket kell építeni.

Elmondta: Magyarország a nem teljes restitúciót választotta, ez eleinte nem tűnt nagyvonalúnak az egyházak iránt, de most már látszik, hogy sokkal jobb megoldás. Amire rövid távon szükségük volt, az egyházak rögtön a rendszerváltás után megkapták, bizonyos esetekben azonnali kárpótlást nyújtott, a többire hosszú távú életjáradékot biztosít az állam. Az erdélyi magyar egyházaknak is próbál segíteni, de a román kormányok nagyon sűrűn változnak, és ha van is valahol jó szándék, a háttérhatalom is dolgozik; európai uniós támogatásban sem lehet nagyon reménykedni. Ez elég elkeserítő, de van, aminek örülni is: itt vagyunk, élünk, vannak egyházaink, önkormányzataink, erre lehet építeni. Azt kell megerősíteni, ami van, mert nem csak az ingatlanokkal kell elszámolni – összegezett. Meg is tapsolták.

Egy jó magyarországi példát, az örökösöknek vissza nem szolgáltatott, szállodaként, rendezvényközpontként és kulturális intézményként is működő budapesti Klebelsberg-kastélyt Szollár Péter ügyvezető igazgató mutatta be.

A marosvásárhelyi orvosképzés elsorvasztása

Egyházi ingatlanokhoz ugyan nincs köze, de a napirendről szintén évek óta lekerült ügyek közé tartozik az önálló magyar orvosképzés kérdése, amelyről Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tanára tartott igen lehangoló beszámolót.

Emlékeztetett arra, hogy az önálló magyar tanszéket már a 2012-es oktatási törvény alapján létre kellett volna hozni, de nem tették meg, sőt, egy alacsony színvonalú, román tannyelvű műszaki egyetemet beolvasztva még jobban lecsökkentették a magyar tagozat érdekérvényesítési lehetőségeit, amelynek beiskolázási számait is gyakran megnyirbálják. Ennél azonban rosszabb, hogy egyre több olyan kollégát vesznek fel, akik alig tudnak magyarul, és mivel a román tagozaton sem érdem, hanem más meggondolás alapján töltik be az állásokat, a tudományos szempontból egykor országelső marosvásárhelyi orvosképzés jelenleg a nyolcadik-kilencedik helyen áll, és nincs is értelme önálló magyar főtanszéket vagy kart létrehozni, mert ilyen körülmények között nem tudna jól működni – állítja Brassai, aki szerint a jelenlegi törvény alkalmazása sem oldaná meg ezeket a problémákat.

Kiút nem nagyon kínálkozik, személyes véleményeként fogalmazta meg, hogy csak magyarországi segítséggel lehetne ma minőségi magyar orvosképzést teremteni Erdélyben.