A Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) 1918 novemberében alakult, a tanácsköztársaság alatt szüneteltette tevékenységét. 1921-ben Csanády György, Incze Antal, János Áron, Kolozsváry-Borcsa Mihály és Zakariás Gergely Sándor átszervezte működését. Erdélyben azok a magyar anyanyelvű fiatalok, akik nem tudtak jól románul és diplomát akartak szerezni, külföldre, elsősorban Magyarországra kényszerültek, el kellett hagyniuk szülőföldjüket. Az egyesület célja a felsőfokú tanulmányokat végző erdélyi magyarok összetartozás-tudatának ébrentartása, megerősítése volt. 1925-ben a Liszt Ferenc téren létrehozták a Székely Kultúrházat, amelyet később Székely háznak hívtak. Itt kiállításokat rendeztek, irodalmi műsorokat tartottak. Az egyesület könyveket adott ki, lapja a hetente-kéthetente megjelent Új Élet volt. 1945 után a kommunista hatóságok feloszlatták.

Mihalik Kálmán

Mihalik Kálmán családja apai ágon felvidéki származású, nagyapja Mihalik Adolf, egykori 1848-as honvéd, kassai háztulajdonos, apja, Lajos 1863-ban született, tanító, majd tanár lett. Tanított Liptószentmiklóson, Törökön, Túrterebesen, később Oravicabányára nevezték ki polgári iskolai tanárnak. Ezután a szabadkai, a csurgói, majd a kolozsvári tanítóképzőbe helyezték át. 1926-ban Nagytétényben hunyt el. Három gyermekük közül Kálmán, aki később a Székely himnusz zenéjét szerezte, 1896. február 21-én született a Krassó-Szörény vármegyei Oravicabányán. Elemi iskoláját édesapja 1904. decemberi áthelyezése miatt a Csurgói Állami Elemi Tanítóképző-Intézet Gyakorló-Iskolája után a Kolozsvári Millenniumi Állami Elemi Leány- és Fiú­iskolában folytatta. Ezután hét tanévig, az 1906–1907-estől az 1912–13-asig az Erdélyi Római Katholikus Státus kegyesrendiek vezetése alatt álló Kolozsvári Főgimnáziumának volt a diákja, azonban az utolsó évet már nem fejezte be. Párhuzamosan az 1907–1908-as tanévtől kezdve járt a Kolozsvári Zenekonzervatórium zongora tanszakára, két évet elvégzett, majd kimaradt. Az 1912–13-as tanévben a Kolozsvári Református Kollégium diákjainak tanulói között is megtalálható a neve, végül az utolsó két évet a Kolozsvári Unitárius Kollégiumban végezte el. Az érettségit első nekifutásra nem sikerült letennie, csak a következő iskolai év elején, 1915 szeptemberében megtartott javítóvizsgán.

Gimnáziumi évei alatt nemcsak tanult zongorázni, hanem előadóként is szerepelt. Így ötödik és hatodik osztályos korában a hétköznapi miséken az énekekhez szükséges orgonakíséretet ő játszotta. Az 1914–15-ös tanévben iskolai ünnepségen lépett fel, és a kamarazenekari gyakorlatokon is részt vett.

1915 őszén beiratkozott a kolozsvári magyar királyi Ferencz József Tudományegyetem orvosi karára, ahol két félévet végzett el. A Har­gitaváralja által közölt életrajz szerint: „Alighogy megkezdte orvosi tanulmányait, a világháború a harctérre szólította, ahonnan 1916 után visszatérve, Nagyszebenben, Szarvason, végül Kolozsváron teljesített katonai kórházi szolgálatot.” A magyar királyi 23. honvéd gyalogezredben szolgált egyévi önkéntes címzetes tizedesként. Megbetegedett, a kolozsvári Református Kollégiumban felállított tartalékkórházban kezelték, ahonnan 1917. október 23-án egészségesen bocsátották csapategységének lábadozó részlegéhez.

Mihalik Kálmán. Fotó: Élő Székelyföld

Mihalik Kálmán a román megszállás után követte egyetemét Szegedre, ahol szigorló orvosként Reinbold Béla professzor mellett az orvosi vegytani intézet tanársegédje lett. Emellett bekapcsolódott a helyi kulturális életbe is. Hangversenyeken lépett fel, vagy önállóan, vagy másokat kísért zongorán. Így 1921. november 6-án az Ébredő Magyarok Napján egy hallgatótársával együtt Liszt II. rapszódiáját adta elő. Az Egyesület meg is köszönte részvételüket a „székely egyetemi ifjaknak, kik sikeres működésükkel bekapcsolódtak Szeged keresztény társadalmi életébe.” A következő év első félévében a Mikes Irodalmi Társaság rendezvényein fellépő zenészek rendszeres zongorakísérője volt. A szegedi társadalmi életben a SZEFHE munkáján keresztül vett részt. Az Új Élet Színház, művészet rovatában jelentek meg írásai, színi­kritikái.

Nagyon fiatal, mindössze huszonhat éves volt, amikor 1922. szeptember 6-án tífuszban elhunyt. A tanévről összeállított beszámolóban az egyetem rektorhelyettese így emlékezett meg róla: „A kérlelhetetlen végzet a tudományos segédszemélyzet sorát is megapasztá Mihalik Kálmán szigorló orvossal, az orvosi vegytan-tanszék tanársegédével, kit 1922. szeptember 6-án ragadott el a halál. Rövid működésével kiérdemelte Alma Materünk becsülését; elmúlásával egy reményteljes életpálya szakadt meg.” Az Új Élet egy aláírás nélküli, de nagy valószínűséggel Csanády György által írt nekrológban emlékezett meg róla: „Amíg koporsóját a sírba eresztették, jóbarátai igazán hulló könny­zápor közt a megboldogult szerzette székely Himnusz eléneklésével búcsúztatták, hogy dal kísérje azt, aki életében csak dalolni tudott, még a szenvedésben is. (...) Veszteségünk nagy. Bánatunkat szó le nem írja, mert nagyon szerettük Mihalik Kálmánt, aki elsőnek ment ki közülünk a szeged-belvárosi sírkert örök csöndjébe tovább álmodni minden székely szív egyetlen álmáról, erdős, bérces, napsugaras Erdélyről.” A következő lapszámban Csanády A magyar óceánon címmel verssel is búcsúzott szerzőtársától: „Megyünk tovább. Vakon, egyenesen. / Könnyünk sincs arra, ki elmarad. / Útunk jelölni gyülnek lenn a mélyben / Korall sírok a zöld tenger alatt, / Termő sírok meddő homok alatt. / Ha nélkülünk is: de a szent hajó / Célba fut egyszer távol vizeken. / S ha ködben alvó magyar óceánban / Mi mosolyogunk némán, hidegen: / Székely kőszálak némán, hidegen.”

Csanády György

A SZEFHE vezetésének kulcs­embere – bár az elnöke évről évre más – az átszervezéstől kezdve sokáig Csanády György volt. Édesapja, nagyegrestői és göcsi Csanády Zalán 1853-ban született, jogot végzett. 1880-ban nevezték ki az erzsébetvárosi törvényszék aljegyzőjévé. Feltehetőleg itt ismerkedett meg a törvényszéki elnök leányával, árvátfalvi Nagy Ilonával, akit a következő évben feleségül vett. Csanády Zalánt 1891. december 31-i hatállyal nevezték ki a székelyudvarhelyi bíróság járásbírójává. Itt részt vett a helyi református közéletben, a Kollégium örökös gondnokává választották. 1920-ban kényszerült elhagyni Székelyudvarhelyt, Budapestre költözött és a budapesti királyi törvényszékre kapott kinevezést. Innen ment nyugdíjba az 1923. év végén mint táblabírói címmel és jelleggel felruházott törvényszéki bíró. 1935-ben hunyt el.

Fia, Csanády György 1895. február 23-án született Székelyudvarhelyen. Középiskolai tanulmányait szülővárosának Református Kollégiumában folytatta, 1913-ban érettségizett. 1915. január 1-jétől katonai szolgálatot teljesített a császári és királyi 19. tábori ágyúsezred kötelékében. Nagyváradon végezte el a tisztiiskolát. 1916-ban az olasz- és az oroszországi hadműveletekben vett részt. Júniusban Hétközség fennsíkjára került, júliusban Kőrösmezőhöz irányították, a Tatárszoros körüli harcokban küzdött. Később Odesszába, majd 1918 júliusában a Piavéhez vitték, ahol október 28-án megsebesült. Az összeomlás a hadikórházban érte, főhadnagyként szerelt le. Fia, Csanády András visszaemlékezése szerint az olasz fronton repülős tiszt volt, ellenséges állásokat fényképezett a levegőből. Egy alkalommal riasztás során mire beöltözött, a repülőgép nélküle, felettese vezetésével felszállt, és nemsokára lelőtték. Az olasz pilóta meghalt. A gép légcsavarját – több más Csanády-emlékkel együtt – a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum őrzi.

A Gulyás Pál által írt életrajz szerint Csanády György leszerelése után „hírlapíróskodott”. Azt, hogy ez pontosan mikor és hol kezdődött, nem tudjuk. Ami biztos, hogy a szegedi Új Élet című hetilapot megvásárolta a SZEFHE. A tulajdonosváltást az 1922. február 11-én megjelent II. évfolyam 6. számában jelentette be a lap korábbi felelős szerkesztője. Kolozsváry-Borcsa Mihály, az új főszerkesztő jelezte, hogy a következő számtól kezdődően fővárosi napilapoknál dolgozó testvéreik közreműködésével készítik majd az újságot.

Csanády György tüzérként az első világháborúban. Fotó: Haáz Rezső Múzeum

Ugyanitt közölték az új szerkesztőség összetételét, amelyben Csanády György, az Élet munkatársa szerepel felelős kiadóként. Ettől kezdve az Új Életben rendszeresen szerepel a neve.

A korábban megjelent életrajzok szerint Csanády az érettségi után a Budapesti Kereskedelmi Akadémián folytatta tanulmányait. Azonban az intézmény által kiadott értesítőkben nevét nem találtuk ebben az időszakban, csak az 1921–1922-es és az 1923–1924-es tanévekben. Ebben a két évben a középiskolát végzettek egyéves kereskedelmi szaktanfolyama hallgatóinak névsorában szerepel. Utalást azonban nem találtunk arra, hogy miért két különböző tanévben. 1926-ban megnősült, július 10-én elvette a Maros-Torda vármegyei Pókafalván született szentistváni Nemes Irmát, szentistváni Nemes Károly és Beder Irma leányát, szentistváni Nemes Károly egykori mezőcsávási lelkipásztor unokáját. Két gyermekük született, 1927. augusztus 12-én Katalin, 1929. szeptember 27-én András.

Csanády György a hírlap­írást megelőzően már költő volt. Összesen hat verseskötete jelent meg. Az évek címmel megjelent gyűjtemény tizenegy év termése, első költeménye 1911-ben, az utolsó 1921-ben született. Néhol szerepel helymegjelölés is: Hétközség, Kárpátok, Erdély, Bukovina, Odessza, Piave mutatják azokat a helyszíneket, ahová a Nagy Háború sodorta őt. A könyv három hét alatt elfogyott, így a következő évben másodjára is megjelent, és egy hat verset tartalmazó válogatást is kiadtak belőle. Diáknyomorért! címmel a SZEFHE kis versesfüzetét adta ki. Ezután következett 1926-ban az Álmok, majd 1934-ben az Ének című verseskötete.

Az Erdély-kultusz ápolása

1927-ben jött létre a SZEFHE Collegium Transsilvanicum elnevezésű eszmei szervezete, egyik fő céljaként a hanyatló Erdély-kultusz ápolását megjelölve. „A magyar társadalom sem ennek az erdélyi ifjúságnak helyzetét, sem pedig magát Erdélyt nem ismeri. (...) A mi célunk az – fogalmazta meg az általuk kiadott Kelet című lap egyetlen ismert száma –, hogy hatalmas táborunkból kifejlődött, a mi szellemünkben meghatározott nevelésű és most nekiinduló író-, művész-, mérnök-, jogász- és orvos generáció számára a nyilvánosság előtt lehetőségeket találjunk.” Ez a szervezet adta ki a magyarországi és erdélyi irodalmi mozgalmak összekapcsolása érdekében a mindössze tizenhárom számot megért Híd című folyóiratot. Csanády az első szám beköszöntőjében ezt így fogalmazta meg: „Öreg Atlasz elaludt, válláról leesett a föld s kettéhasadt. A búzatábla ittmaradt az innétső, a malom a tulsó parton. És elapadt az idők folyója, a tegnapnak nem folytatása a ma, s nem tudjuk lesz-e holnap. És szerteszakadtak az emberszivek, ma már nem rokonok akik azelőtt apák-fiak, testvérek voltak. Ahányan vagyunk, annyi felé keresünk szerte uj utakat, amiken ismét lehessen egészség, boldogulás, bizonyosság, élet felé menni. De nem jut eszünkbe összetoldani – mik kettészakadtak – a régi utakat.” Folyóirat-szerkesztői munkáját itt nem fejezte be, 1934-ben a Láthatár című irodalmi szemle szerkesztőbizottságának Erdélyi Férfiak Egyesületét képviselő tagja volt. Színdarabot és filmforgatókönyvet is írt. Az INRI című húsvéti színjátékát 1940. március 17-én mutatta be a Nemzeti Színház. A Csiki Borka tánca filmballada forgatókönyvét Matolcsy Andorral közösen írta. Forgatását 1944. október 8-án elkezdték, sajnos a film befejezetlen maradt.

Csanády György 1928-ban Gulyás Pál életrajzi adatai szerint a Rádió rendezője lett. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy a sajtóban ennek első említését csak 1929-ből találtuk. Rendkívül sokoldalú tevékenységet fejtett ki munkája során: eleinte hangjátékokat rendezett, később írt is. Első saját rádiójátékai – egymás után három – 1929. július 4-én kerültek adásba. „Csanády György, a tehetséges erdélyi lirikus, a rádió rendezője, három rádiójátékot irt: Oroszok, Vakok a temetőben és Ballada címmel. Ezek e szerző első munkái, amelyekkel a rádió útján nyilvánosság elé lép és amelyekben felhasználta mindazt a rutint és tapasztalatot, amit a szindarabok rádiószerű rendezése közben szerzett.” 1931–1932-ben egymás után négy Erdélyi Estet szervezett a Rádióban. 1932. május 15-én ennek keretében Teleki Pál tartott előadást A székelység világpolitikai helyzete címmel. Az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy 1937. február 17-én hangzott el rendezésében Bartha Miklósnak (1847–1905), Székelyudvarhely egykori országgyűlési képviselőjének, a neves publicistának A feleség című háromfelvonásos színműve. A darabot eredetileg 1902-ben játszották a Vígszínházban. A rádiójáték előtt Csanády bevezető előadást tartott. Feltehetőleg ezzel tisztelgett híressé vált földije előtt. A második bécsi döntés után, a magyar honvédek bevonulásával együtt a Magyar Rádió 1940. szeptember 3-án tizenkét személygépkocsival négy közvetítőcsoportot indított a felszabadult Észak-Erdélybe. A harmadiknak a vezetője Csanády György volt. 1942-től hivatalos elnevezéssel a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. helyszíni közvetítések osztályvezetője, majd 1944. január 1-jétől főrendezője, bár ezt a címet a sajtó korábban is szívesen használta vele kapcsolatban.

1945 után a szovjet megszállókkal érkező, hatalomátvételüket előkészítő kommunisták nem nézték jó szemmel az általuk nacionalistának tartott Csanády tevékenységét, és az intézményen belül a gyermekműsorokat készítő osztályra száműzték, ott rendezte tovább a fiatal korosztálynak szóló rádiójátékokat. Lassan onnan is elkezdték kiszorítani. A Magyar Rádió című hetilap szerint 1951 szeptemberében és decemberében még rendezett műsorokat.

Csanády György 1952. május 3-án hunyt el. A Farkasréti temetőben Ravasz László református püspök búcsúztatta, aki maga is székelyudvarhelyi diák volt egykoron. 1964-ben hamvait hazahozták szülővárosába, a belvárosi református temető családi sírboltjába.

A SZEFHE címere

Nagyáldozat

Csanády György 1921-ben négy társával újjászervezte a SZEFHE működését. Ő állította össze a Nagyáldozat forgatókönyvét. Ebbe négy dalbetét is bekerült; a Bévezető ének, a Kántáté, a Leányének és a Himnusz. Dallamaikat Mihalik Kálmán szerezte. A ceremóniát első alkalommal 1922. május 20-án tartották meg Aquincumban, az amfiteátrumban. Tehát ekkor hangzott el először nyilvánosan a Székely himnusz mint a szertartás Kántáté című éneke. Másodjára szeptember 9-én, Mihalik Kálmán temetésén énekelték el barátai. Az Új Élet beszámolója Székely himnusznak nevezte szerzeményét. A kézirata szerint a Székely-ima, a kottarész felett a Székely imádság címet viselte, és az egyetemi dalárda énekelte. Szempontunkból a lényeges, hogy ezen második nyilvános elhangzás alkalmával már Székely himnusznak nevezték, legalábbis ezt a címet adta számára az Új Életben megjelent nekrológ szerzője. Ugyanebben az évben a SZEFHE karácsonyesti ünnepségén is előadta az egyesület énekkara. Ezután minden alkalommal elhangzott az éves Nagyáldozaton. Kottája és szövege először 1936-ban a Hargitaváralja című hetilapban jelent meg, A mi dalunk, SZEFHE himnusz címmel. Bár nyomtatásban korábban nem terjesztették, szépen lassan az egész csonka ország megismerte. Arra is találtunk példát ebből az időszakból, hogy gimnáziumi énekkar a Himnusz, a Hiszekegy és a Szózat mellett a Székely himnuszt is betanulta. Nemcsak a SZEFHE- és EFE-rendezvényeken hangzott el, hanem a cserkészek is énekelték összejöveteleiken. Az 1933. augusztus 2-a és 15-e között Gödöllőn megrendezett cserkész-világtalálkozó résztvevői is megtanulták, és esténként a tábortűznél énekelték. Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszusra érkező erdélyi zarándokok is megismerték, és hazatérésük után otthon terjesztették.

Terjedése

A második bécsi döntés után, Észak-Erdély és Székelyföld felszabadulásával a Székely himnusz egyre szélesebb körben vált ismertté és népszerűvé. A magyar csapatok bevonulása alkalmából tartott emelkedett hangulatú ünnepségeken a résztvevők egy része ösztönösen énekelni kezdte, a tömeg pedig követte őket ebben.

Csanády György a rádió közvetítő csoportjának tagja volt, és így részt vett ezeken az ünnepségeken, először Marosvásárhelyen, majd Sepsiszentgyörgyön hallotta felcsendülni szerzeményét. A székely főváros ünnepségén az Esti Újság riportere is ott volt, élményeit később leírta. „Vagy ötvenezer ember szorongott a roppant térségen, ott, Marosvásárhelyen, s a tömeg felett a hit és fájdalom valami furcsa keverékével hömpölygött a komor dallam: a székely himnuszé.” A helyi lap az előző nap, szeptember 10-én közölte az ünnepség tervezett rendjét, ebben nem szerepelt a Székely himnusz és a későbbi beszámoló sem említette. Elhangzásával kapcsolatban azonban azért sem merülhet fel kétség, mert az említett újságban megjelent a Székely himnusz szövege, így a közönség ismerhette és énekelhette azt.

A sepsiszentgyörgyi bevonulásról maga Csanády is nyilatkozott: „A székely nép magáénak vallotta a »székely himnuszt«. S felzúgott sokezernyi székely ajkán, Sepsiszentgyörgyön, amikor az ősi székely város honvédeinket fogadta. Öregek és fiatalok, székely lányok és legények énekelték levett kalappal, s a felsorakozott csapatoknak tisztelgést vezényeltek.” A bevonulást megelőző nap itt is közölte a Székely himnusz szövegét a helyi lap. A Magyar Távirati Iroda szeptember 16-i tudósítása alapján pedig a napilapok hírt adtak elhangzásáról.

Ezek után talán nem meglepő, hogy hallgatói kérték a Rádiótól a Székely himnusz lejátszását. Hirtelen megoldásként a Dunakeszi MÁV Magyarság férfikara énekelte orgonakísérettel hanglemezre, s a jól sikerült felvétel szeptember 16-án este került rendkívüli műsorszámként adásba.

Kása Csaba

(folytatjuk)