Befogadva mottóval szerveztek augusztus első szombatján gyermek- és családos napot a felsőlemhényi iskola udvarán a Szent Mihály római katolikus plébánia önkéntesei a községháza és a Bem József-iskola közreműködésével.
A rendezvény ötletgazdája és fő szervezője Hölgyes Pál Zsolt plébános volt. Az egész napos eseményen a gyermekek és szüleik számára tartalmas és izgalmas programokat szerveztek. Ez volt a negyedik gyermek- és családi nap, az első három a plébánia udvarán zajlott, de az kicsinek bizonyult, ezért volt szükség a helyszínváltoztatásra.
A felsőlemhényi iskola udvarán az önkéntesek pityókatokánnyal, fagylalttal, csemegekukoricával és süteményekkel kínálták a jelenlevőket. A nap folyamán ügyességi játékok, focibajnokság, kötélhúzás és kézműves-foglalkozások – többek között agyagozás és üvegfestés – zajlottak.
Az ünnepi szentmisén Hölgyes Pál Zsolt plébános a családi összetartás fontosságát hangsúlyozta. Arra is rámutatott, hogy habár a gyermek- és családos nap elsősorban egyházi jellegű, de nemzetépítő programot is tartalmaz. A hétköznapok megpróbáltatásai leterhelik a családokat, ezért az egyháznak fokozottan kell figyelnie erre, és olyan programokat szerveznie, ahol a családok összejöhetnek, beszélgethetnek és megélhetik a közösségi erejét.
Gyergyai Réka pszichológus, mentálhigiénés szakember, terapeuta a saját életéből is merített példákkal fűszerezve a különböző személyiségtípusokat mutatta be, a gyermeki lélek ápolásának fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét. Az esemény tábortűzzel és közös énekléssel zárult.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.