Az Epronex – Hungary Cycling Team magyar versenyzője, a 28 esztendős Rózsa Balázs sikerével zárult a tizennyolcadik kerékpáros Székelyföldi Körverseny első, csütörtöki szakasza, amelyen a 120 fős mezőny Sepsiszentgyörgyről indulva Kovászna, Kézdivásárhely és Tusnád érintésével érkezett meg Csíkszeredába. A megyeszékhelyi prológot megnyerő orosz Lev Gonov (Astana Qazaqstan Development Team) tizediknek ért célba, de összetettben megtartotta az első helyet és a piros trikót.
Csütörtökön 12.45-kor vette kezdetét a Székelyföldi Körverseny első szakasza, amelyen az összes, szám szerint 120 kerékpáros rajthoz állt, ám a célig a mezőny megcsappant, hiszen heten feladták a küzdelmet. A bringások 51 km/h átlagsebességgel száguldottak végig Háromszéken és Alcsíkon, már fél öt előtt megérkeztek Csíkszeredába. A leggyorsabbnak Rózsa Balázs (Epronex – Hungary Cycling Team) bizonyult, aki 2:17:17 óra alatt tudta le a 117 kilométeres távot. Azonos idővel második lett a cseh Michael Kukrle (Team Felt Felbermayr) és harmadik a lengyel Piotr Pekala (Santic Wibatech).
Ma 171,8 km vár a körverseny mezőnyére, a második szakasz a marosvásárhelyi Bolyai Líceum elől startol 10.45-kor, a cél – akárcsak tegnap – Csíkszereda központjában lesz, ahol a viadal díjkiosztóját is tartják.

Eredmények: * 2. szakasz (Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda, 117 km): 1. Rózsa Balázs (magyar, Epronex – Hungary Cycling Team) 2:17:17 óra, 2. Michael Kukrle (cseh, Team Felt Felbermayr) azonos idővel, 3. Piotr Pekala (lengyel, Santic Wibatech) a. i., 4. Conn McDunphy (ír, Team Skyline), 5. Matyáš Fiala (cseh, Att Investments) 2:17:22 óra (+5 mp) * az összetett állása: 1. Lev Gonov (orosz, Astana Qazaqstan Development Team) 2:23:08 óra, 2. Michael Kukrle azonos idővel, 3. Daniel Crista (román, román nemzeti válogatott) 2:23:15 óra (+7 mp), 4. Riccardo Zoidl (osztrák, Team Felt Felbermayr) 2:23:16 (+8 mp), 5. Kacper Maciejuk (lengyel, Santic Wibatech) a. i. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.