Biztosítási összegek megtérítése

2024. augusztus 13., kedd, Gazdakör

A megyei vidékfejlesztési hivataltól kaptuk az információt, hogy a vidéki beruházásokat kifizető országos ügynökségnél augusztus 12-től, vagyis tegnaptól lehet pályázni a 17.1-es, a Támogatás a növényi kultúra- és állatbiztosítások megtérítésére nevet viselő intézkedésre, melyet már hatodik alkalommal hirdetnek meg, és a háromszéki gazdák közül is sokan várnak.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A pályázatokat október 18-ig lehet letenni, illetve feltölteni az országos ügynökség (AFIR) számítógépes rendszerébe. A támogatásra 30,4 millió eurót különítettek el, de a pályázati kiírásban szerepel az a lehetőség is, hogy ezt az ügynökség túligénylés esetén felpótolja, a vidékfejlesztési szakemberek által kifizethetőnek minősített egyetlen pályázat sem marad támogatás nélkül.

Az intézkedés lényege, hogy a biztosító társaságoknak kifizetett biztosítási összeg egy részét pályázat útján az ügynökség megtéríti. Az előírás szerint az intézkedés keretében a pályázó valamely biztosító társasággal a teljes gazdaságát vagy valamely kultúrájának összes területét, illetve állatait be kell biztosítsa szárazság, forróság, árvizek, jég, kora vagy késő tavaszi fagy, vihar, nagy erősségű záporok, hosszan tartó túlzott csapadék, valamint a karanténlistán szereplő növényi és egy mellékletben szereplő fertőző állatbetegségek (pl. tuberkulózis, brucellózis, lépfene, liszteriózis, trichinózis, kiskérődzők pestise stb.) okozta károk esetére.

Az intézkedésre pályázhatnak mind a magánszemélyek, mind a jogi személyiségű mezőgazdasági vállalkozások. Feltétel, hogy a pályázó 18 éven felüli, aktív mezőgazdász legyen, rendelkezzék biztosítási szerződéssel, és a biztosított kultúra egész területe, illetve a teljes állatállomány szerepeljen a szerződésben. Az igénylőnek a 2023-as őszi, a 2024-es tavaszi kultúrákra, az ültetvényre a fentebb említett károkozók (szárazság, forróság, árvíz, jégkár stb.) legalább egyikére kell szerződést kötnie. A növénytermesztésben a biztosítás érvényes kell legyen egészen a betakarításig, vagyis egy gazdasági évre. Azon növénykultúráknál, amelyeket többször betakarítanak egy év alatt (pl. többszöri kaszálás) a biztosítási szerződés minden egyes betakarításra érvényes kell legyen.

Az igényelhető támogatás a biztosító társaságnak kifizetett összeg 70 százalékát teszi ki, a gazdaság méretétől függetlenül. Az elkészített pályázatokat az országos ügynökség számítógépes rendszerébe kell feltölteni. A pályázati eligazító, az üzleti terv kitöltendő modellje és a csatolandó igazolások, dokumentumok listája megtalálható az országos vidékfejlesztési ügynökség honlapján (www.afir.ro), a Finantare pontnál, a Masuri de sprijin név alatt.

A megyei vidékfejlesztési szakemberek felhívják az érdekeltek figyelmét, hogy abban az esetben, ha egyetlen biztosítási szerződésben több növénykultúrára van megkötve a biztosítás, nem kell külön pályázatot letenni kultúránként, egyetlen pályázatban is lehet igényelni a támogatást. Vigyázni kell arra, hogy a biztosításban szereplő terület pontosan találjon az APIA-hoz bejelentett területnagysággal: ha a biztosítási szerződésben kevesebb terület szerepel, mint az APIA-s kérésben, elfogadják a biztosítási szerződés kiegészítését is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 437
szavazógép
2024-08-13: Gazdakör - Incze Péter:

Augusztus 19-től lehet pályázni (Termelői csoportok támogatása)

A megyei vidékfejlesztési hivataltól kaptuk a hírt, hogy az országos ügynökség honlapján a múlt héten megjelent a pályázati kiírás a DR 33-as, Termelői csoportok megalakításának támogatása nevű intézkedésnél, melyre az igényléseket augusztus 19-től egészen november 18-ig lehet feltölteni az országos ügynökség számítógépes rendszerébe. A támogatást az elismervénnyel rendelkező termelői csoportok kaphatják meg, a pénz bármire felhasználható. Az elismervény megszerzése is belefér még az időbe.
2024-08-13: Gazdakör - :

Támogatási kérések ellenőrzése

A mezőgazdasági kifizetési ügynökség (APIA) közölte, megkezdték a szúrópróba szerint kiválogatott gazdaságok ellenőrzését, amit október 11-ig befejeznek, így október 16-án kezdődhet az előlegek kifizetése.