Magyarország globális sportnagyhatalom

2024. augusztus 13., kedd, Világfigyelő

„Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom, a világ 95. legnagyobb népességű országaként tizennegyedikek lettünk az olimpia éremtáblázatán” – írta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán tegnap.

  • Az aranyérmes Gulyás Michelle a női öttusázók döntője után. Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt
    Az aranyérmes Gulyás Michelle a női öttusázók döntője után. Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

A miniszter bejegyzésében emlékeztetett: vasárnap véget ért a párizsi olimpia, amely alapvetően meghatározta az elmúlt két és fél hetünket, mert „naponta izgultunk a magyar sportolókért, és együtt örültünk vagy éppen szomorkodtunk, bosszankodtunk velük”. Az elmúlt két és fél hétnek számos tapasztalata és tanulsága volt. „Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom” – írta, megjegyezve, az éremtáblázaton Magyarország a világ 95. legnagyobb népességű országaként tizennegyedik lett, európai összevetésben hatodik, Közép-Európában utcahosszal első. „Nálunk sokkal nagyobb, népesebb, gazdagabb és erősebb országok is csak bottal üthetik a nyomunkat” – jegyezte meg.

Szijjártó Péter szerint az olimpiai éremtáblázat első 10–12 helye „általában ki van bérelve a világ legnagyobb és legerősebb országai számára”, „mindig itt van az összes G7-es, Kína, Korea, Ausztrália – s persze az oroszok, ha indulhatnak”. „Az igazi verseny innen indul, s ennek a versenynek mi idén is az élén végeztünk Új-Zéland, Üzbegisztán és Spanyolország társaságában.” Mint írta, összesen 15 ország volt képes legalább öt aranyat nyerni, „köztük mi, magyarok”. „Dicsőség minden szinten” – jegyezte meg, és megköszönte a sportolóknak és a felkészülésüket segítő szakembereknek, hogy újfent „dicsőséget hoztak Magyarországnak”.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1235
szavazógép
2024-08-13: Belföld - :

Hírsaláta

JÖVŐBEN FOLYTATJÁK A BIHAR MEGYEI AUTÓPÁLYÁT. Csak jövőre folytatódnak a munkálatok az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei szakaszán. A sietség nem indokolt, hiszen a sztrádaszakasz építése csak húsz éve, még a Bechtel idejében kezdődött, aztán pedig hosszú éveken át szünetelt.
2024-08-13: Világfigyelő - :

Tűzszünetre szólítanak az európai nagyok

Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság tegnap közös nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentették, hogy „nem lehet további késlekedés” a gázai tűzszünetről szóló tárgyalásokban, és óva intették Iránt és szövetségeseit a konfliktus további eszkalálásától.