Hírsaláta

2024. augusztus 13., kedd, Belföld

JÖVŐBEN FOLYTATJÁK A BIHAR MEGYEI AUTÓPÁLYÁT. Csak jövőre folytatódnak a munkálatok az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei szakaszán. A sietség nem indokolt, hiszen a sztrádaszakasz építése csak húsz éve, még a Bechtel idejében kezdődött, aztán pedig hosszú éveken át szünetelt.

  • Fotó: Facebook / Asociația Pro Infrastructură
    Fotó: Facebook / Asociația Pro Infrastructură

Befejezésére 2020-ban egy Bihar megyei konzorciummal kötött szerződést, jóval áron alul, a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR), ám mivel a kivitelező semmit nem dolgozott, két évvel később a CNAIR felbontotta a szerződést, és 4,6 millió lejre bírságolta a társulást vezető Trameco céget, egyúttal eltiltva a tendereken való részvételtől. Idén márciusban viszont ismét egy olyan vállalattal kötött szerződést a CNAIR, amely a Trameco érdekeltségi köréhez tartozik, bár formálisan más a tulajdonosa. Ennek fényében semmi meglepő nincs abban, hogy a cég megkötötte a szerződést, ám esze ágában sincs munkához látni – csak azt nem tudni, hogy Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter miért ment bele az újabb halasztásba, miután maga is úgy véli, hogy „a Bisztraterebes–Bihar szakasz történelem, egy folytatásos regény, mely a 600. fejezetnél tart”. A szerződés értelmében a kivitelezőnek 24 hónap alatt, tehát valamikor 2026-ban  kellene befejeznie a 28,55 kilométeres sztrádaszakaszt, mely nyugaton a határig vezető 5 kilométeres csonkhoz, keleten pedig a kivitelezés alatt álló Bisztraterebes–Berettyószéplak szakaszhoz csatlakozik majd. (Maszol)

FARKASOK ELLEN A VILLANYPÁSZTOR SEM ELÉG. A Kolozsvártól 30 kilométerre fekvő észak-kalotaszegi Egeres községben farkasok garázdálkodnak. Kovács Levente mákófalvi gazda elmondása szerint 50 borjút vadászott le és tépett szét egy farkasfalka, amely szinte naponta bemerészkedik a legelőjére. Kovács 150 marhát tart a farmon, és mindenféle védekezési módszert bevetett már, de hiába. A farkasok védett fajnak számítanak, és a kilövésükre vonatkozó kérelmet Bukarestben kell jóváhagyni, ami sokáig tart. Telepített elektromos kerítést, de a farkasok átosonnak alatta – panaszolta. (Főtér)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 282
szavazógép
2024-08-13: Belföld - :

Avram Iancura emlékeztek az Untold fesztiválon

Román hazafias nótákkal emlékeztek Avram Iancura a kolozsvári Untold fesztivál zárónapján. Az RMDSZ álláspontja szerint a főként az erdélyi románok körében nagy kultusznak örvendő 1848–49-es román szabadságharcos több száz magyar civil haláláért felelős.
2024-08-13: Világfigyelő - :

Magyarország globális sportnagyhatalom

„Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom, a világ 95. legnagyobb népességű országaként tizennegyedikek lettünk az olimpia éremtáblázatán” – írta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán tegnap.