A Székely himnusz 1940. szeptemberi diadalmenete után az erdélyi meghívott képviselőkkel együtt bevonult az országgyűlésbe is. 1940. október 10-én foglalták el a visszatért keleti és erdélyi országrészek képviselői a helyüket a parlamentben. Tasnádi Nagy András házelnök köszöntötte őket, részükről Pál Gábor válaszolt az üdvözlő szavakra. Beszédét a képviselőházi napló szerint a következőkkel zárta: „A magyar honvédség szelleme és felkészültsége, amely népünket ámulatba ejtette, biztosíték arra, hogy mi többet nem juthatunk abba a sorsba, amelyet 22 éven keresztül viseltünk. Ezért, ebben a honvédségben bízva, bizodalommal fordulhatunk az Egek Urához is, hogy a székely himnusz szavai szerint: »Ne hagyd többé soha Erdélyt elveszni, Istenünk!«” Érdekes módon a parlamentben sem az eredeti sorok hangzottak el, és az eseményről tudósító hírlapok is más-más szöveget hoztak le. A Keleti Újság pontosan idézte Csanádyt, de nem azt írta le, ami elhangzott az ülésteremben: „ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt Istenem!” A Nemzeti Újság és a Függetlenség tudósítása szerint: „Ne hagyd többé soha Erdélyt elveszni, Istenünk!” A Reggeli Újság egy újabb változatot közölt: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenem!” Feltehetőleg mindegyik tudósító a hallottaktól függetlenül, az általa ismert szövegváltozatot írta le.

Ez egyébként rámutat arra, hogy szerzői kiadás hiányában már akkor több szövegváltozat terjedt el, a népköltészet alakította, formálta. A különböző variánsokat Deák-Sárosi László mutatja be, elemzi és hasonlítja össze tanulmányában, a dallam változásáról Sófalvi Emese írt tanulmányt. Az egymással párhuzamosan előadott variánsok és az előzőekben ismertetett plágiumügy miatt 1940 őszén Csanády György megjelentette az általa hitelesnek tartott kottát – énekszólam zongorakísérettel – és szöveget.

Országosan elterjedt

Ettől az időtől kezdve a Székely himnusz országosan elterjedt, nemcsak az ünnepségek, hanem a mindennapok része is lett. A rádió rendszeresen játszotta, legtöbbször a reggeli műsorkezdő zenei blokk részeként. Azonban 1944–45-ben a szovjet megszállással és a kommunisták megjelenésével azonnal változott a helyzet. Egy tanulmány szerint 1946 után mind Magyarországon, mind Romániában a tiltott énekek listájára került és csak illegális úton terjedhetett. Ehhez csak annyit szeretnénk hozzáfűzni, hogy a tiltás feltehetően csak informális volt, írásban nyomát nem találtuk. Másrészt ez sokkal hamarabb bekövetkezett, ugyanis a két országban a sajtó egy-két alkalmon kívül említést sem tett a Székely himnuszról. Utolsó eset, amikor nyilvánosan elhangzott, és erről Magyarországon újság említést tett, nagy valószínűséggel az 1946. június 8-i csíksomlyói búcsú volt. „A négy székely vármegye népe templomi lobogók és nemzeti színű zászlók alatt vonult fel a nagysomlyói hegyekre. A tündöklő pünkösdi ég alatt felzengtek az ősi Mária-énekek, a magyar és a székely himnuszok.” Ezután nagyon sokáig a magyar emigráció és sajtója tartotta fenn az ismertségét, egyben a többféle szövegváltozatot is.

A rendszerváltás közeledtével Magyarországon lassan és fokozatosan, Romániában pedig a Ceaușescu-rendszer bukásával egyik napról a másikra, a Székely himnusz is visszanyerte szabadságát. A többféle szöveg és az utólag önkényesen hozzáköltött versszakok miatt Csanády György gyermekei 1990-ben közzétették az általuk autentikusnak tartott, a Rózsavölgyi Kiadónál 1940-ben megjelent kottát. „Negyven éven át sem a szerzők, ill. jogutódaik, sem a Jogvédő Hivatal nem volt abban a helyzetben, hogy a szövegrontás ellen fellépjen, és a mű zenei előadását ellenőrizze – írták. Most azonban szükségesnek és lehetségesnek látjuk, hogy a sajtó nyilvánosságához folyamodva hívjuk fel a figyelmet a mű hiteles szövegére és dallamára, egyben kérjük mindazokat, akik ezt éneklik, s e mű szellemével közösséget vállalnak: tartsák tiszteletben ezt a hiteles formát, s becsüljék meg ezzel a szerzők emlékét, eszmei, erkölcsi álláspontját. Csak az alább közölt hiteles másolat szerinti szöveget és dallamot illeti meg a »Székely himnusz« cím.”

Nemzeti érték

Tanulmányunk végén már csak azt kell bemutatnunk, hogy miért vált és miért pont ez a Mihalik–Csanády szerzemény Székely himnusszá? A kérdésre lehet egy nagyon rövid és egyszerű választ adni: azért, mert az összmagyarság ezt fogadta el és emelte himnusszá. Azért, mert ünnepi alkalmak esetén a Himnusz mellett külön megemlékezünk az idegen uralom alatt élő székelységről, és Isten segítségét kérjük megmaradásukért, sorsuk jobbra fordulásáért. Kissé patetikusan így vallott erről 1940-ben Csanády György: „Nem is himnusznak, csak zsoltárnak született, az tette himnusszá, hogy a székelység összessége osztatlanul a magáénak vallotta, hogy egyszer valahol öntudatlanul, akaratlanul meghajolt előtte egy zászló.” Ez az álláspont lényegét tekintve a mai napig nem változott. Deák-Sárosi László szerint: „A Székely himnusz elsősorban és leginkább attól himnusz, hogy nagyon sokan annak tekintik.”

A kérdés második felére a válaszunk: volt egy időszak, amikor ez nem tűnt egyértelműnek, egyes csoportok szerettek volna alternatívaként egy másik éneket Székely himnuszként elismertetni. Ez egyrészt katolikus körökből is kaphatott támogatást, másrészt valamiféle romantikus, misztikus mázzal is leöntötték. Arról a csíksomlyói búcsúénekről van szó, amit Bartók Béla Este a székelyeknél című szerzeményére énekeltek, „Hej, én édes jó Istenem, / Oltalmazóm, segedelmem” kezdősorokkal, és amit „ősi, régi” vagy „igazi” Székely himnuszként emlegettek. Erről Kónya Ádám 1994-ben kimutatta, hogy szövege 1940 körül keletkezett. Tamás Győző szolnoki káplán írta, aki az Énekszó című folyóirat pályázatára küldte el versét. Személyét Mirk László derítette fel, akinek véleménye a jelenségről: „Bartók Béla szerzeményére írt dalszövege mindenhová eljutott, ahol magyarok élnek, és nem az a fontos, kik és miféle címet akasztottak rá, csak az, hogy szívből énekeljék, és megszólítson minden magyart.”

El is értünk napjainkig. A Kovászna Megyei Művelődési Központ javasolta a Székely himnusz felvételét az Erdélyi Értéktárba. Indoklásuk szerint: „A nép által választott imánk immáron jelképünké vált, a székely címer és zászló mellett, ezen jelkép a regionális önazonosság, a székely közösségi összetartozás modern kifejezője, melynek helye a nemzeti értékeink közt van.” (…)

Leszögezhetjük, Csanády György verse, amit Mihalik Kálmán dallamára éneklünk, az lett, amit a neve is kifejez: Székely himnusz. A világnak nincs egyetlen zuga sem, ahol magyarok élnek, s ne ismernék. És nincs egyetlen magyar ember sem, aki éneklése közben ne kívánná őszintén azt, hogy a benne foglalt fohász megvalósuljon.

Kása Csaba