Bölönben mára időszerű és nagy gond lett a szárazság okozta vízhiány, függetlenül attól, hogy ezt gondolatban összekapcsoljuk-e a klímaváltozással, vagy sem. Tény, hogy a probléma ide is elért. Amint azt Ferencz Zoltán polgármester elmondta, a vízhiánynál nagyobb gond nem kell egy faluban.
Bölönnek van ugyan vezetékes vízhálózata, amelyet eredetileg 500 család kiszolgálására terveztek, de mivel többen vannak rácsatlakozva, kellő nyomás híján még a meghatározott, a 8 és 16 óra közötti időszakban sem tudják ellátni vízzel a fogyasztókat. Mindennek tetejébe a bölöni magánkutakból is megy el a víz – tudtuk meg az elöljárótól –, de majdnem teljesen kiszáradt a hivatal tulajdonában levő bölöni horgásztó is.
Tervezik ugyan a vízhálózat korszerűsítését, hogy új kutak ásásával megoldják a problémát, de arra nincs sok esély, hogy ezt a közeljövőben megvalósítsák. Az önkormányzat erre a célra 11 millió lejes pályázatot nyert, amely jelenleg a közbeszerzési folyamatnál tart. Nyertest is hirdettek, de az eredmény ellen fellebbezést nyújtott be az egyik vesztes cég, így valószínűleg eltart, amíg az ügyben ítéletet hirdetnek és elkezdődhet a konkrét munka.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.