Újabb falurészt aszfaltoztak le Torján

2024. augusztus 15., csütörtök, Közélet

Közművesítést követően egyre több utcára kerül aszfalt Torján: legutóbb a valáli falurészen öntöttek bitument. Így gyakorlatilag a karatnai szakasszal egyetemben az országúttal párhuzamosan végig műúton lehet közlekedni.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Jó csapattal dolgozik, nagyjából az is fogja folytatni a munkát, egyedül az alpolgármester személye fog változni Torján – a nyugalomba vonuló Luka Medárd helyét Gál Botond fogja átvenni –, és ennek köszönhető, hogy sok munkálat tud zajlani Torján, jórészt pályázati pénzből. Ezek egyike a nagyközség úthálózatának korszerűsítése: miután korábban az egyik legnagyobb falurészen, Karatnán aszfaltozták le az utat, a napokban a valáli részre is bitumen került. Eddig a karatnai római katolikus templomig tartott az aszfaltréteg, ezzel a munkálattal a falu Bálványos felőli részén is műút vezet át, amely a 11C országúthoz kapcsolódik. „Gyakorlatilag egy párhuzamos út épült meg, amely a községházától kezdődik és a felszegen torkollik az országútba” – mondotta el Daragus Attila polgármester, hozzátéve, öt kilométer községi utat aszfaltoztak le.

Emellett a napokban leaszfaltozzák a Szent Ilona falurészen található ravatalozóház felé vezető utat is. Tervben a 6-os számot viselő, illetve a Csikafalva mögötti, a Lövölde felé vezető út korszerűsítése is. Egy másik nagy projektjük Bálványost érinti: egy nyertes pályázatból az üdülőhelynek azt az útját fogják aszfaltozni, amely a várhoz vezető ösvényig tart – ez a munkálat hamarosan elektronikus közbeszerzésre kerül.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2024-08-15: Közélet - Böjte Ferenc:

Nagy gond a vízhiány Bölönben

Bölönben mára időszerű és nagy gond lett a szárazság okozta vízhiány, függetlenül attól, hogy ezt gondolatban összekapcsoljuk-e a klímaváltozással, vagy sem. Tény, hogy a probléma ide is elért. Amint azt Ferencz Zoltán polgármester elmondta, a vízhiánynál nagyobb gond nem kell egy faluban.
2024-08-15: Közélet - :

Biztonságos vakációt

Két hónapos megelőzési tevékenységet folytat a rendőrség július elsejétől augusztus 31-ig a gyermekek biztonságos vakációzásáért.