KézdivásárhelyTábor sport- és természetszerető gyermekeknek

2024. augusztus 19., hétfő, Közélet

A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület partnerségben a városháza sportirodájával huszonhetedik alkalommal szervezett napközis tábort a céhes városban. A táborba harminckilenc 6 és 10 év közötti helybeli, torjai, csernátoni, gelencei és kézdiszentkereszti iskolás gyermek kapcsolódott be, akik naponta 9 és 16 óra között különböző, tematikusan felépített tevékenységeken vehettek részt.

  • Gál László ökológus a madarakról tartott előadást a gyermekeknek. Fotó: Venczel Tamás
    Gál László ökológus a madarakról tartott előadást a gyermekeknek. Fotó: Venczel Tamás

A tábor célja, hogy a sportot és a természetet szerető gyermekek és az egyesület egymásra találjanak. A gyermekeknek olyan játékos tevékenységeket szerveztek, melyek által felhívták figyelmüket a környezettudatosság és az egészséges életmód fontosságára, emellett rengeteg kommunikációs, ráhangoló-hangulatoldó, valamint mozgásos programmal is szórakoztatták őket. Ugyanakkor izgalmasabbnál izgalmasabb csapatjátékokban, valamint gondolkodást fejlesztő stratégiai játékokban vettek részt.

A tábor meghívottja volt Gál László kézdivásárhelyi ökológus és természetfilmes, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem doktori iskolájának hallgatója, aki a Transylvanian Wildlife projekt képviseletében a madarak fontosságáról tartott elő­adást, Kocsis Zoltán testnevelő tanár, a sportiroda vezetője pedig naponta labdarúgással emelte a bejárós tábor programjának színvonalát. A tevékenységbe a Be Active, Be Green projekt hat külföldi ESC-önkéntese is bekapcsolódott. A négy nap alatt igazi barátságok köttettek, új ismereteket szereztek a gyerekek, sok kalandos feladattal, élménnyel lettek gazdagabbak. A következő bejárós tábort szeptember 3. és 6. között tartják.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 280
szavazógép
2024-08-19: Közélet - Fekete Réka:

Kezdődnek az írásbeli vizsgák (Pótérettségi)

A múlt héten véget ért szóbeli képességpróbákat követően ma a román nyelv és irodalom írásbelivel folytatódik a pótérettségi, amelyre Háromszéken 434-en jelentkeztek.
2024-08-19: Kármentő - Kuti János:

Írjunk könyveket?

Politikai csúcsvezetésünk tagjai igen tehetséges és szorgalmas emberek, mert fárasztó országvezetői teendőik mellett arra is maradt energiájuk, hogy könyveket írjanak.