A két témakör időnként átfedte egymást a beszélgetés során, de ez nem volt zavaró, és sok fontos gondolat megfogalmazódott az esélyegyenlőségről. A moderátor elsőként azt a kérdést tette fel vendégeinek, hogy melyek az általuk képviselt intézmények, szervezetek megoldásai a magyar–román kapcsolatok és a roma integráció vonatkozásában. Ezután arról beszélgettek, hogy vajon miért írhatja felül a társadalmi közhangulat a törvény által biztosított jogokat, végezetül pedig az otthoni nevelésnek a társadalomformálásban betöltött szerepéről esett szó, és arról, hogy a jogszabályi kereteken kívül még mi segíthetné a békés együttélést a nemzetek között.

Magyarország és Románia egyaránt uniós ország és NATO-tag, gyakorlatilag ugyanazt az utat járták be az euroatlanti csatlakozás szempontjából – mondta Asztalos Csaba, hozzátéve, hogy ehhez kötelezően el kellett érniük bizonyos standardokat a kisebbségi jogok területén. 2000-ben fogadták el Romániában az első hátrányos megkülönböztetést szabályozó törvényt, és ehhez hozzájárult az 1996–2000-es ciklusban kormányon lévő RMDSZ is. Két évre rá jött létre a diszkriminációellenes tanács, mely ugyancsak EU-s követelmény volt különböző más hivatalok mellett, mint amilyen a nemzeti kisebbségekkel, továbbá a fogyatékosok jogaival foglalkozó, valamint a nő és férfi esélyegyenlőséget biztosító hivatal. Ezek mindegyike komoly nehézségekkel néz szembe, és bár értek el eredményeket, még rengeteg munka van mindegyik területen.

Benkő Erika elmondta, hogy az általa képviselt intézmény jogvédelemmel foglalkozik, és jelenleg 13 folyó ügyük van. Szerinte először az érettségi alkalmával szembesülnek azzal a romániai magyarok, hogy hátrányos helyzetben vannak a többségi nemzet tagjaival szemben, mert hiába volt rengeteg próbálkozás arra, hogy más módszerek alapján tanítsák a román nyelvet a kisebbségnek, ez máig sem működik megfelelőképpen. Ezért ő a gyermekét inkább a mindennapi életben szükséges ismeretekre tanítja románul, mert az szerinte fölösleges, hogy román nyelvű irodalmi elemzéseket várjunk egy negyedikes magyar gyerektől. Mint mondta, azért olyan nehéz nekünk a román nyelv tanulása, mert mi nem indoeurópai, hanem uráli nyelvet beszélünk, mely az angolok osztályozása szerint a legnehezebben megtanulható nyelvek közé tartozik. „És ha nekik ilyen nehéz átjönni ezen a hídon, akkor nekünk is ugyanolyan nehéz átmenni azon” – fogalmazott.

Sztojka Attila szerint az esélyegyenlőség bizonyos alapvető emberi jogok biztosításán múlik, amely mind Magyarországon, mind Romániában adott. Fontos kérdés azonban, hogy az állampolgárok tudnak-e élni ezekkel a jogokkal. Ezért van szükség az ombudsmani hivatalra és más antidiszkriminációs intézményekre, amelyek figyelik és követik a törvény betartását. A jogi biztonság azonban csak a startvonalat jelenti, mert miután eldördül az a bizonyos startpisztoly, kiderül, hogy nem mindenkinek van megfelelő felszereltsége a versenyhez, fizikailag vagy mentálisan nincs felkészülve rá, ezért mégiscsak hátrányt szenved. De ez már nem esélyegyenlőségi, inkább esélyteremtési, módszertani kérdés, amelyről ugyancsak fontos beszélni.

Amint a továbbiakban elhangzott, építő párbeszéd is van a magyar–román kapcsolatokban, de még mindig nem vagyunk túl „egy valós történelmi megbékélésen”, sőt, az AUR által képviselt szélsőséges retorika is megjelent a társadalomban. A békés együttélés szempontjából rendkívül fontos, hogy egy adott ország értékként és ne félelemforrásként tekintsen az ott élő kisebbségekre, de ha azok idegenek számára, az mindig egyfajta szembenállást fog eredményezni. Ezért rendkívül fontos a nyelv kérdése, mely mindkét részről asszimilációs eszközként is működött a történelem során.

Végezetül arról beszéltek, hogy a nehézségek mellett tele van lehetőségekkel is a kisebbségi lét, és minél korábban kezdjük el a hátrányok kezelését, annál hatékonyabb a felzárkózás. Rendkívül fontos ilyen szempontból, hogy ne adjuk át az előítéleteket, a jó együttélés egyik legfontosabb eleme a nyitottság.