Az elmúlt hét végén három „haragos ifjú” szétverte a Ștefan cel Mare és Alsó Páva utca elágazása közelében levő turisztikai tájékoztató táblát. A rongálókat a polgármesteri hivatal feljelentette a rendőrségen.
A „hőstettet” térfigyelő kamerák rögzítették, ez alapján sikerült azonosítani az elkövetőket. Két fiúról és egy lányról van szó. Az eset kapcsán Gyerő József polgármester ezt írta közösségi oldalán: „Megkérek minden felelős polgártársat (főként azokat, akik hasonló erőfitogtatás szemtanúi), foglaljunk állást nyilvánosan is a közvagyont rongálók, közterületeinken szemetelők tettei ellen, és tegyük számukra világossá, hogy az ilyen jellegű cselekedeteiket elfogadhatatlannak, elítélendőnek tartjuk!”
A polgármester bejegyzését kommentálók zöme követeli, hogy az elkövetők nevét hozzák nyilvánosságra, sőt, olyan is akad, aki pellengértábla állítását szorgalmazta, ahol az ilyen cselekedetekről és elkövetőikről képpel és szöveggel tájékoztatnák a közvéleményt.