A jobboldali pártok együttműködésének tervéről beszélt az Antena 3 hétfő esti műsorában Nicolae Ciucă. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnöke azt mondta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusán egyértelművé vált, hogy a PSD „mindent magának akar”. Ugyanakkor leszögezte, bármi történjék is a koalíción belül, „a mi feladatunk az, hogy folytassuk a kormányzást”.
Utalva a PSD szombati kongresszusán a liberálisokat ért támadásokra, Nicolae Ciucă kijelentette, a PNL minisztereivel a továbbiakban is igyekszik felelősségteljesen viszonyulni a kormányzáshoz, és leszögezte: a PSD részéről érkező támadások ellenére a liberálisok nem fogják elhagyni a kormányt. Megjegyezte továbbá: „ha már nem tetszik nekik a PNL a kormányban, akkor férfiasan vállalják fel, szóljanak nekünk, és mi tudjuk, mit kell tennünk”. A liberális párt elnöke kijelentette továbbá, a kormányzást és az elnökválasztási kampányt is „lehet az illem elfogadott határain belül folytatni”.
Nicolae Ciucă úgy véli, a szociáldemokraták kongresszusa után egyértelművé vált, hogy a Marcel Ciolacu vezette alakulat „mindent magának akar”. „De nem lehet minden az övék, a kormány is meg az államfő is, mert ez azt jelentené, hogy visszatérünk az állampárthoz. A román ember bölcsebb nálunk, és úgy intézi, hogy egyensúlyt teremtsen a hatalmak között az államban” – fogalmazott Ciucă. Kifejtette, egy jobboldali politikai konstrukció létrehozása nem egy személy érdekét, hanem egy közösség ügyét szolgálja. Arra a kérdésre, hogy milyen pártokat képzel el a jobboldali szövetségben, Ciucă úgy fogalmazott: a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) „jobboldali pártnak tartja magát”, de erről még „kicsit elmélkedniük kell”. Ugyanakkor a kisebb jobboldali alakulatok is részét képezhetik a szövetségnek „a közös ügyért, a közös projektért”.
Amikor egy szóval kellett jellemeznie a romániai politikai élet vezető személyiségeit, Ciucă Klaus Iohannis államfőről azt mondta, hogy „felelősségteljes”, Marcel Ciolacu „túlságosan választott”, Mircea Geoană – „PSD”. George Simiont „populistaként” jellemezte, Traian Băsescut „játszmázónak”, Ion Iliescuról pedig kijelentette, hogy „ő volt Románia első és egyetlen PSD-s elnöke”.
Beszélgetőpartnere figyelmeztette, hogy Marcel Ciolacu lehet a második PSD-s államfő, mire Nicolae Ciucă úgy replikázott: „nem hiszem”. Hozzátette, jómaga és Ciolacu egymás ellen fognak versenybe szállni.