Szemet szúrt a Calea Neamului (Nemzet Útja) Egyesület vezetőjének, Mihai Tîrnoveanunak, hogy az úzvölgyi katonatemetőben augusztus 26-án tartott, az első és második világháborúban elesett székely határvédők tiszteletére szervezett megemlékezésen újabb emlékkeresztet állítottak a sírkertben.
„Romániai és magyarországi magyar politikai struktúrák nemrég bejelentették, hogy eltávolítják a román hadsereg hőseinek emlékére állított 150 fakeresztet az úzvölgyi nemzetközi katonatemetőből, miközben az RMDSZ Hargita megyei szervezete két nappal ezelőtt egy új, emlékmű jellegű keresztet állított (a hősök kultuszáért felelős hatóság engedélye nélkül) a temetőben a Horthy-rezsim idején megszálló hadsereg katonái számára. Pimaszságuk határtalan” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében a szélsőjobboldali szervezet vezetője.
Arra figyelmeztette az említett „struktúrákat”, hogy amennyiben letarolják a román hadsereg katonái emlékére állított kereszteket, újakat állítanak a helyükre, ugyanakkor eljárást indítanak a keresztek eltávolítói ellen, illetve azok ellen is jogi lépéseket kezdeményeznek, akik felelősek a 601, Magyarország jelképeivel ellátott kereszt elhelyezéséért. Tîrnoveanu szerint utóbbiakat mindenféle engedély, a Hősök Kultuszának Országos Hivatala jóváhagyása nélkül állították fel. „Azok, akik abban az illúzióban ringatják magukat, hogy az úzvölgyi nemzetközi katonatemető a román hadsereg hőseinek keresztjei nélkül marad, tévednek. Ezt a csatát nem fogjuk elveszíteni” – nyomatékosította a Calea Neamului vezetője.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.