A gázszolgáltató megkezdte a régi vezeték újra cserélését a kézdivásárhelyi Szőcs József, közismertebb nevén a Piac utcában. Ez a munkálat egyrészt a vezetékek régisége miatt volt indokolt, másrészt pedig azért, mert a felszíntől mindössze 20–30 cm-re voltak lefektetve.
Korábban beszámoltunk, hogy a kézdivásárhelyi városháza idén közművesítette a város szívében lévő, de csatornahálózattal nem rendelkező Szőcs József utcát, egyúttal kicserélték a vízcsöveket is. Az utca korszerűsítését azonban nem lehetett folytatni, mivel a gázcsövek nagyon kis mélységben helyezkednek el, és félő volt, hogy az alapozást végző gépek elszakítják azokat.
„A munkálat jó ütemben halad, a fővezeték körülbelül az út feléig le van fektetve, ezt a Béke utcától kezdték. Ezzel párhuzamosan a Distrigaz feladata a vezeték hegesztése is – ehhez ők ragaszkodtak, nem mi –, így a csatlakozásokat is ők végzik. Azt ígérték, hogy négy-öt ilyen csatlakozást elvégeznek, ennek neki is fogtak. Remélem, hogy operatívabbak lesznek, mint más alkalommal, és rácsatlakoztatják az új vezetékrendszert a fővezetékre, mert mindaddig, míg a régi rendszer nyomás alatt van, az út korszerűsítését végző cég nem tud nekifogni a munkálatnak, csak miután ez a folyamat is megtörtént” – magyarázta érdeklődésünkre Bokor Tibor polgármester.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.