A bibarcfalvi Trinfa István háza idén április elsején égett le, a család ideiglenesen az élettárs szüleinél volt kénytelen meghúzódni. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig. Sokan segítségükre siettek, többek között a Gondviselés segélyszervezet erdővidéki önkéntesei, akik pénzt gyűjtöttek számukra.
Az összegyűlt 170 ezer lejből a család számára egy új házat szerettek volna építeni, de sajnos a régi telekre építési engedélyt nem lehet szerezni, mivel kültelek. Mindezek tudatában döntöttek úgy, hogy inkább egy régi házat vásárolnak meg a család számára Bibarcfalván. Került is egy eladó ház, amelynek pincelakásába a tűzkárosultak már átköltöztek. Jelenleg folyamatban van a ház felső szintjének felújítása, amely munkálatokban többek között a Romániai Falugondnokságok Szövetsége is segítő kezet nyújt.
Az elmúlt hétvégén a homoródkarácsonyfalvi székhelyű szövetség elnöke, Balázs Sándor nyugalmazott unitárius lelkész is jelen volt Bibarcfalván. Elmondta lapunknak, hogy hasonló esetekben mindig megmozdulnak és segítenek a rászorulóknak. Támogatást a Bethlen Gábor Alaptól kaptak ezúttal. Annak köszönhetően tudták biztosítani az ebédet a háznál dolgozó munkásoknak, akik többek között a felső szintre vezető lépcső átköltöztetésén, illetve az egyik belső szoba felújításán dolgoztak, azonban a házon sok még a javítanivaló. A Trinfa családnak a házfelújításhoz szükséges anyagot a sepsiszentgyörgyi Install Kft. biztosította, de támogatja őket a felsőrákosi Építőmesterek Kft. és Barót város önkormányzata is.
Amennyiben valaki még szívesen közreműködne kétkezi munkájával, adományával a felújításokban, keresse Trinfa Istvánt a 0740 488 784-es telefonszámon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.