A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság első fordulójában a Sepsi OSK II. szombaton a Kézdivásárhelyi SE otthonába látogatott. Az alacsony színvonalú, helyzetek nélküli első félidőt követően a második játékrészben a vendégcsapat megszerezte a vezetést, a hazai együttesnek, bár a hajrában több lehetősége is volt, nem sikerült egyenlítenie.
A hibákkal tarkított első félidőben mindkét csapat játékát a pontatlanság jellemezte: a Kézdivásárhelyi SE többet birtokolta a labdát, de csak egyetlen helyzetet alakított ki, a sepsiszentgyörgyi alakulat pedig inkább a védekezésre összpontosított. A felső-háromszéki gárda a 27. percben közel járt a gólszerzéshez, azonban Iulian Nechita lövése kevéssel elkerülte a bal alsó sarkot. A szünetig továbbra is a mezőnyben zajlott a küzdelem, az együttesek lassú, ötlettelen támadásokkal próbálkoztak, egyik kapu sem forgott veszélyben. A második játékrész első negyedórája hasonlóan telt, mint az első felvonás, aztán a vendégek kezdtek magasabb fokozatba kapcsolni. Valentin Suciu legénysége a 61. percben összehozta az első lehetőségét, Iustin Grigore kísérlete mellé ment, aztán nem sokkal később egy szöglet után a céhes városi védők figyelmetlenségét kihasználva Kocsis Norbert közelről a bal alsóba gurított (0–1). A hátralévő időben megélénkült a Liviu Negoiță irányította csapat játéka, Albu Attila senkitől sem zavartatva vetődve mellé fejelt, majd távolról kapásból is pontatlan volt. A hajrában Nechita előtt több egyenlítési lehetőség adódott: először közelről nem talált kaput, ezt követően Gedő Hunor védett bravúrral, harmadszor pedig elhúzta a labdát a hálóőr mellett, ám az oldalhálóba gurított. Az eredmény a ráadásban sem változott, a Sepsi OSK II. megőrizte előnyét, így három ponttal kezdte az idényt.

3. Liga, alapszakasz, 2. csoport, 1. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Sepsi OSK II. 0–1 (0–0).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Feleki Gellért (Székelyudvarhely). KSE: Butuza – Rusu, Burlacu, Cîrstian (Neamțu, 24.), Gajdó, Crantea (Barta, 57.), Drugă, Dobos, Fábián (Fülöp, 70.), Gergely (Albu, 70.), Nechita. Edző: Liviu Negoiță. Sepsi OSK II.: Gedő – Varga, Vereguț, Dobozi (Bena, 63.), Bujdosó, Ureche, Cîmpean, Căntăuz, Ene (Mihoreanu, 63.), Grigore (Batzula, 63.), Kocsis (Folea, 90+3.). Edző: Valentin Suciu. Gólszerző: Kocsis (66.). Sárga lap: Neamțu (81.), Burlacu (90+5.), illetve Dobozi (6.), Vereguț (48.).
További eredmények: CSM Râmnicu Sărat–Aerostar Bacău 2–1, FC Viitorul Onești–FC Unirea Brăila 2–1, CSM Adjud–Voința Limpeziș 0–1, Unirea Braniştea–Sporting Liești 1–1.
A táblázat:
1. Onești 1 0 0 2–1 3
2. Râmnicu Sărat 1 0 0 2–1 3
3. Sepsi OSK II. 1 0 0 1–0 3
4. Limpeziş 1 0 0 1–0 3
5. Lieşti 0 1 0 1–1 1
6. Braniştea 0 1 0 1–1 1
7. Bacău 0 0 1 1–2 0
8. Brăila 0 0 1 1–2 0
9. Adjud 0 0 1 0–1 0
10. Kézdivásárhely 0 0 1 0–1 0
A második forduló programja: * szeptember 6.: Sepsi OSK II.– CSM Râmnicu Sărat (17 óra) * szeptember 7.: FC Unirea Brăila–Aerostar Bacău (17 óra), Sporting Liești–Kézdivásárhelyi SE (17 óra), Voința Limpeziș–Unirea Braniştea (17 óra), FC Viitorul Onești–CSM Adjud (17 óra).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.