Monacóban pénteken elkészítették az Európa-liga főtáblájának sorsolását. A 2024–2025. évi idénytől már nincs csoportkör, 32 csapat helyett 36 indul, a résztvevők egyetlen közös mezőnyben küzdenek egymással. Az FCSB a Manchester United és a Rangers FC együttesével találkozik, a Ferencváros az Eintracht Frankfurt és a Tottenham Hotspur ellen játszik.
A részben emberi erővel, részben számítógép által lebonyolított sorsoláson az FCSB az első kalapból egy angol és egy skót csapatot kapott, a Manchester United együttesével hazai pályán (o) mérkőzik meg, a Glasgow Rangers ellen pedig a szigetországban játszik (i). A második kalapból két görög ellenfél érkezett, a PAOK (i) és az Olimpiakosz (o), a harmadikból a Midtjylland (o) és a Qarabag (i), míg a negyedikből a Hoffenheim (i) és a lett FC RFS (o).
A Ferencváros a legerősebb kalapból az Eintracht Frankfurt és a Tottenham Hotspur alakulatát kapta ellenfélnek, előbbivel idegenben, utóbbival hazai környezetben találkozik. A magyar bajnok ellenfeleként a második kalapból a holland AZ Alkmaar (o) és a görög PAOK (i), a harmadikból a svéd Malmö (o) és az ukrán Dinamo Kijev (i), míg a negyedikből a francia Nice (o) és a belga Anderlecht (i) érkezik.
A frankfurti gárdának a zöld-fehér mezeseken kívül a cseh Slavia Praha és Viktoria Plzen, valamint a lett RFS lesz a vendége, míg idegenben az olasz AS Roma, a francia Lyon, a dán Midtjylland és a török Besiktas csapatával találkozik. Szalai Attila együttese, a szintén német Hoffenheim hazai pályán játszik a Tottenham, a Lyon, a Dinamo Kijev és az FCSB ellen, a portugál Porto és Braga mellett a Midtjylland és az Anderlecht otthonába utazik.
A csoportkör szeptember 25-én és 26-án rajtol, további játéknapok: október 3. és 24., november 7. és 28., december 12., valamint január 23. és 30. A mérkőzéseket három idősávban – 17.30, 19.45, 22.00 – rendezik, kivéve az utolsó játéknapon, amikor minden összecsapás 22 órakor kezdődik. Az első nyolc helyezett közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9–24. helyezettek pedig oda- és visszavágóban küzdhetnek meg a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes kiesik.
A Ferencváros El-főtáblás ellenfelei: * hazai mérkőzések: Tottenham Hotspur (angol), AZ Alkmaar (holland), Malmö FF (svéd), OGC Nice (francia) * idegenbeli mérkőzések: Eintracht Frankfurt (német), PAOK FC (görög), Dinamo Kijev (ukrán), RSC Anderlecht (belga).
Az FCSB El-főtáblás riválisai: * hazai mérkőzések: Manchester United (angol), Olympiakosz (görög), FC Midtjylland (dán), FC RFS (lett) * idegenbeli mérkőzések: Rangers FC (skót), PAOK FC (görög), Qarabağ FK (azeri), TSG 1899 Hoffenheim (német).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.