Az az idegen, aki mostanában Erdőfülében jár, első látásra valószínűleg elcsodálkozik a látottakon, hiszen sem Erdővidék, sem Háromszék falvaira nem jellemzőek az aszfaltozott mellékutcák, ritka a modern, valóban 21. századi falukép.
De ami máshol még a távoli jövő, Bardoc községben a jelen: az Anghel Saligny program keretében elnyert pályázat lehetővé teszi, hogy a község négy falujának – Erdőfülének, Bardocnak, Székelyszáldobosnak és Olaszteleknek – minden utcáját leaszfaltozzák, de bitumenes burkolat kerül a Kuvaszó felé vezető, 42-es községi útra is, melynek modernizálása már megtörtént. Pillanatnyilag Erdőfülében dolgoznak az utászok, ahol még néhány utca aszfaltozása hátravan, aztán Bardoc következik.
A község egyetlen utcája sem fog kimaradni az aszfaltozásból – mondta el érdeklődésünkre Balázsi Dénes polgármester, hozzáfűzve, hogy a munkálatokat az időjárás függvényében jövő nyár elejére számítják befejezni.
A minisztérium honlapján közzétett adatok szerint Bardoc község a munkálatokra összességében csaknem 20 millió lejt nyert, az aszfaltozást a csíkszeredai ING Service cég végzi.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.