A Magyar Távirati Iroda szerdán hírül adta, hogy újabb változás történt a Sepsi OSK keretében, ugyanis Varga Kevin után a hatszoros magyar válogatott Kecskés Ákos szerződését is felbontják. A 28 éves hátvéd tavaly szeptember elején 2026 júniusáig kötelezte el magát a háromszéki klubbal, viszont egy év után távozik.
Rövid idő alatt újabb magyar válogatott labdarúgó távozik Sepsiszentgyörgyről, Varga Kevin után Kecskés Ákos is csomagolhat, ugyanis Diószegi László klubelnök elmondta, augusztus elején mindketten megszegték a belső szabályzatot, ami a teljesítményükre is kihatott. Ezért döntöttek úgy, hogy mindenki számára az az előnyös, ha máshol folytatják pályafutásukat, így közös megegyezéssel szerződést bontottak. A háromszéki alakulat elnöke hozzátette, Bernd Storck vezetőedzővel is zajlanak az egyeztetések, esetében döntés csak később várható. A kihágás következményeként akkor a német szakember az Universitatea Craiova elleni hazai bajnoki találkozóra nem nevezte az érintett magyar labdarúgókat.
Kecskés Ákos a nyári felkészülési időszakban sérüléssel bajlódott, ezért az idény első két meccsén a keretbe sem nevezték. A jelenlegi szezonban három mérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken összesen 82 percet töltött a pályán, tavaly szeptember óta pedig 30 alkalommal öltötte magára a piros-fehér mezt. A játékos a szegedi utánpótlásból előbb az olasz Atalanta csapatához került, majd futballozott az Újpest FC, a lengyel Termalica Nieciecza és Korona Kielce, a svájci FC Lugano, az orosz Nyizsnyij Novgorod, illetve az osztrák LASK Linz együttesében. (miska)