Új működtetőt keresnek a kutyamenhelyhez

2024. szeptember 5., csütörtök, Közélet

A közszolgáltatásokra vonatkozó törvény módosítása nyomán új működtetőt kell keresnie Sepsiszentgyörgy önkormányzatának a szépmezői kutyamenhelyhez, a megváltozott előírások miatt ugyanis a köztisztasági vállalat, a Tega Rt. a továbbiakban nem láthatja el ezt a feladatot. A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadták az új működtető kiválasztását célzó közbeszerzés dokumentumait, illetve a szabályzatot, melyet a majdani nyertesnek be kell tartania. A létesítményt a kiválasztási eljárás lezárásáig továbbra is a Tega működteti.

  • A szépmezői menhely. A szerző felvétele
    A szépmezői menhely. A szerző felvétele

A vonatkozó határozattervezet elfogadását megelőzően Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere felidézte, hogy a kóbor ebekkel kapcsolatos szolgáltatást 2014 óta végzi a köztisztasági vállalat, mely korábban egyéb közszolgáltatásokat is ellátott, mint a piacgondnokság, vásárszervezés. A közszolgáltatásokat szabályozó törvény módosítása nyomán a vállalat kizárólag köztisztasági, hulladékkezelési feladatokat láthat el. A cég megkeresése nyomán az önkormányzat már áthelyezte a szolgáltatások egy részét más, saját hatáskörükben lévő vállalathoz, így az Urban Locato látja el a piacgondnoksági és vásárszervezési feladatokat, a kutyamenhely maradt az utolsó, amelyről még dönteni kellett.

Ez esetben (mivel a költségek magasak) nem működik a közvetlen odaítélés, ezért közbeszerzési eljárást kell kiírni és versenytárgyalás alapján kiszerződni a szolgáltatást. Az alpolgármester elmondta: a határozat tartalmazza a megvalósíthatósági tanulmányt, valamint a szabályzatot is, mely alapján a majdani működtetőnek el kell járnia, és az elfogadást követően el lehet indítani a közbeszerzési eljárást.

A határozattervezetben és csatolmányaiban foglaltak szerint a működtetőnek a gazdátlan állatok befogása is feladata, illetve a menhely minden eddigi szolgáltatását fenn kell tartania. A megbízási szerződést egy évre kötik, 140 egyedre (a menhely jelenlegi befogadóképessége) számolva a becsült költség megközelíti az egymillió lejt, amit az önkormányzat biztosít.

Lapunk érdeklődésére az alpolgármester elmondta, a helyszín marad, illetve a majdani működtető a menhely összes eszközét megkapja, hogy teljesíteni tudja a feladatokat, ugyanakkor több feltételnek is meg kell felelnie. A menhely mintegy négyszáz négyzetméterrel bővíthető, egy eddig a köztisztasági vállalat által más célra használt részt csatolnak a meglévő területhez. Így valamivel szellősebb lesz a menhely, de a befogadóképességét egyelőre nem növelik. Közismert ugyanakkor, hogy gyakran több ebet is el kell látniuk Szépmezőn, mint ahányat a menhely fogadni tud.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 974
szavazógép
2024-09-05: Közélet - Bodor János:

Írják ki magyarul is a folyó nevét! (Táblaügy Kovásznán)

Július 11-i lapszámunkban szóvá tettük, hogy Kovászna város és Kommandó község közigazgatási határán a megyei erdészeti hivatal által újjáépített, közszájon forgó megnevezése szerint a Bálint Gyuri hídra kizárólag román nyelvű helynévtáblát helyeztek ki Valea Basca Mare felirattal. Írásunk nyomán Gyerő József polgármester hivatalos levélben fordult a megyei erdészethez, amelyben kérte annak vezetőjét, Gheorghe-Alexe Munteant, hogy a hídra helyezzenek ki kétnyelvű helynévtáblát, amelyen a Nagy-Bászka folyó neve magyarul is szerepel.
2024-09-05: Közélet - Nagy D. István:

Közelebb a megvalósításhoz (Bodoki kilátó)

Két határozatot is elfogadott augusztus végi soros ülésén Kovászna Megye Tanácsa a Bodoki-hegységben tervezett multifunkcionális menedékhely és kilátó megépítésével kapcsolatban. Az első döntés a beruházás műszaki tervére, a második a finanszírozás érdekében benyújtandó pályázatra vonatkozott. Mint kiderült, a becsült költségek nagyjából félmillió lejjel növekedtek, és ha pályázni akarnak, igencsak szorít az idő.