Fekete Réka
Akik akkor lépték át először az iskola kapuját, amikor a fordulat utáni első tanévre becsengettek, mára túl vannak a negyvenen, kamaszkorú gyermekeiknek mesélnek arról a bizonyos első napról, amikor a nagy diákok kézen fogva vezették be őket. Kijárták a négy elemit, nyolcadikig még viszonylagos burokban tanultak, utána elméleti és szakközépiskolák, hároméves szakmunkásképzők között választhattak.
A következő nemzedéknek nem jutott ebből a kínálatból, mert a szakmunkásképzőket megszüntették, majd 2011-ben az új oktatási törvény ismét szavatolta a szakiskolák működését, ám jövőtől a tavaly elfogadott jogszabály értelmében újra bezárják kapuikat, nyáron csak duális szaklíceumi osztályokba hirdetnek felvételit. Nem a szakoktatás szenvedte a legtöbb változást az elmúlt harmincöt év alatt, hisz a szinte évente cserélődő, olykor csupán néhány hónapig regnáló miniszterek bevett szokás szerint reformra hivatkozva sok mindent a feje tetejére állítottak, az ellenben biztos: sikerült szétverni az egykor jól működő szakképzést.
Ma becsengetnek. Több mint hárommillió óvodás és iskolás, valamint háromszázezer tanügyi alkalmazott számára kezdődik meg a 2024/2025-ös tanév, amelynek kevés biztos pontja között szerepel, hogy újból öt modulban szervezik az oktatást, csöppnyi változás ellenben itt is lesz: mindenik végén kapnak magaviseleti jegyet a diákok. Ha pedig egy tanuló rendetlenkedik, zavarja az órát, felügyelet alatt elkülöníthető egy külön terembe. Nem lenne hasznosabb a könyvtárban várakozni a tanóra végéig? Persze, ahol van könyvtár.
Érdemes lenne ezt is megvizsgálni, hisz igencsak szembetűnő a különbség egyes városi és falusi iskolák között: egyikben tágas, jól felszerelt tantermekben tanítanak és rendezett könyvtárállományából válogathatnak a diákok, ellenben több vidéki tanintézményben az ivóvíz is gond. Arról nem is szólva, hogy Ligia Deca oktatási miniszter minapi közlése szerint az országban kilencezer iskola ideiglenesen más helyszínen kezdi a tanévet, ebből nyolcszáz enyhén szólva építőtelep, egy részüknél évek óta húzódnak a felújítási, korszerűsítési munkálatok, száz esetben helyszűke miatt kellett elköltöztetni a diákokat. Halomra jegyeznek rosszul elkészített terveket, kifizetési elmaradásokat, felbontott szerződéseket megrendelő és kivitelező között.
Marad az ígéret a meleg ebédre, továbbra is lesznek elszigetelt települések, ahonnan lehetetlen eljutnia egy kisdiáknak az iskolába, s bár szépülnek, eszköztárukban bővülnek, fejlődnek az óvodák, iskolák, bizonyos tekintetben ott állunk, ahol harmincöt évvel ezelőtt. Jelenleg nemcsak az egyre duzzadó bürokrácia nehezíti az óvodák, iskolák életét, hanem a szabályozás folyamatos (gyakran nem a legészszerűbb) módosítása is, bár tudjuk, a részletek az alkalmazásban rejlenek. Lásd, a kisebbségi oktatás megannyi vetületét.
Legkevésbé a legfontosabb téren mutatkozik szándék a változtatásra, ez pedig az oktatás tartalma. Hiába a hangzatos kijelentések a készségek fejlesztéséről, a képességek szerinti számonkérésről, ha a tanterv, a tananyag mennyisége és gyakorlati haszna vajmi keveset változik. Ami pedig az oktatás finanszírozását illeti, kérdés, vajon hol tartanánk az országos helyreállítási terv nélkül?
Mindezek ellenére és ezekkel együtt legyen örömteli a tanévkezdés kicsinek és nagynak, pedagógusoknak, kisegítőknek, szülőknek, a családoknak, a közösségeknek. Ne féljünk kimondani: amit ma adunk gyermekeinknek, olyan lesz a jövő a következő harmincöt esztendőben és azután is.
Albert Levente felvétele
