Több mint háromszáz résztvevővel zajlott múlt héten a StartUp Growth Konferencia a Panorama Boutique Hotel rendezvénysátrában. A sepsiszentgyörgyi StartUp HUB szervezésében zajló rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők megismerjék a legújabb pályázati lehetőségeket és – ahogy elhangzott – „startupoktól zajos régió legyen Székelyföld”.
Az öt éve vállalkozások, civil szervezetek, valamint egy mezőgazdasági szövetkezet társulásával alakult intézmény, amely vállalkozásfejlesztési, felnőttoktatási és szakképzési központként működik, a sajátos vállalkozói forma tevőleges meghonosítását, de az e téren fellelhető források elérését is segítette. Eddigi legnagyobb rendezvénye közelebb kívánta hozni a startupok világát a székelyföldi fiatalokhoz.
Startup-ökoszisztéma
Ennek jegyében Grüman Róbert, a StartUp HUB társalapító ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, az elmúlt években összességében több mint tízmillió euró értékben valósítottak meg sikeres projekteket. A képzések révén több ezer munkanélküli fiatal kapott új esélyt, száz fiatal startupernek sikerült egyenként 25 ezer eurós projektet megvalósítani. Az igazgató szerint a jövőt csakis sikeres példaképekkel lehet építeni, márpedig a vállalkozók igazi értékteremtők, akik mernek kockáztatni ott, ahol mások nem, és ezzel formálják a jövőt. A konferencián az évek során a szervezet által kiépített partnerhálózat képviselői osztották meg gondolataikat azokkal, akik „még a bonyolult bürokratikus eljárások ellenére is” hajlandóak megfelelni a kihívásoknak. „A régió fejlődése a vállalkozók szenvedélyének és kitartásának köszönhető. Közös érdekünk, hogy ez a pálya megbecsült legyen, és minél többen lépjenek rá erre a néha kalandos útra” – hangsúlyozta Grümann Róbert, aki szerint a startup-ökoszisztéma építése és erősítése olyan közösség létrehozásáról szól, ahol szárnyal a vállalkozói szellem, ahol erősödik a szakmai szervezetek együttműködése, ahol a szakképzett mentorok segítik a jövő vállalkozóit, és ahol a hiteles és pozitív példák vezetnek.
A szakmai szervezetek együttműködését jól példázta a konferenciát köszöntő Bagoly Miklós ASIMCOV-elnök, Klárik Attila, a LAM Alapítvány igazgatója és Olti Ágoston, az OTP Consulting ügyvezető igazgatójának felszólalása.
A nap folyamán különböző szakmai panelek és előadások biztosították, hogy a résztvevők részletes betekintést nyerjenek a startup-ökoszisztéma működésébe és kihívásaiba. Az első panelben a meghívottak – Bihari Béla, az IT Plusz Klaszter alelnöke, Paul Băbuș, a Law of Tech ügyvédi iroda partnere, Berkeczi Zsolt, a Harghita Business Center kommunikációs vezetője és W. Szabó Péter, a Tengr.ai alapítója – Oltean Csongor, a StartUp HUB társalapítója, stratégiai igazgatója segítségével a startup-ökoszisztéma regionális jelenlétét vizsgálták. A néhány perces hozzászólalásokból az is kiderült, hogy Székelyföldön ugyan kevés még az igazán startupnak nevezhető vállalkozás, amely – a sajátos vállalkozási formának megfelelően – induló, korai szakaszú cégként magas növekedési potenciállal rendelkezik, gyorsan képes valamilyen termék, szolgáltatás vagy üzleti modell innovációja révén nemzetközivé válni, de az első lépések már megtörténtek. Ezért jó előjele van annak, hogy a startup-ökoszisztéma izmosodni fog Székelyföldön is. W. Szabó Péter személyében nagyon röviden egy AI-technológiát (mesterséges intelligenciát) használó sikeres startupcég is bemutatkozott. A hazai nagyvárosok vonzáskörében működő startup ökoszisztémákat ismerő Paul Băbuș pedig reményét fejezte ki, hogy Sepsiszentgyörgy is hamarosan felzárkózik ezekhez a központokhoz.
Díjazott startupperek. Fotó: StartUp HUB
Különleges figyelmet kapott Balogh Petya, a magyarországi STRT Holding alapítója, befektető, mentor és rezidens „cápa” a Cápák Között televíziós műsorban, aki internetes élő bejelentkezésében bemutatta a STRT Launchpad programot, amely ugródeszkát kínál az erdélyi startupoknak és lehetőséget nyújt a helyi tehetségek számára, hogy nemzetközi szinten is kitűnhessenek.
Sikerek és lehetőségek
A konferencia alkalmat teremtett arra, hogy a 25 ezer eurós startupprogramban sikeresen pályázó vállalkozókat díjazzák.
A szakmai előadások sorában Hild Imre, az Obuda UNI Venture Capital vezetője a startupok növekedésében jelentős szerepet játszó kockázati tőkebefektetésekről és azok szerepéről beszélt. Luka Levente, az eMudding.ro társtulajdonosa bemutatta, hogyan érte el startupja az első mérföldkövet, az egymillió eurós forgalmat, míg Cristina Toma, a Loop Operations partnere a szociális startupok létrehozásának kihívásait és lehetőségeit ismertette.
A legtöbb résztvevő arra a programra volt kíváncsi, amellyel úgynevezett társadalmi vállalkozások hozhatók létre. Az SES-program összességében 10 millió eurót biztosít társadalmi startupok létrehozására, ezzel támogatva a fenntartható és társadalmi értékeket teremtő vállalkozások fejlődését. Azt azonban minden előadó hangsúlyozta, hogy korántsem egy startuptámogatás elnyerése az elsődleges egy ilyen vállalkozás sikerében, hanem az innovatív ötlet, a hatékonyság, a gyorsaság, a kockázatvállalás és nem utolsósorban a jó kommunikációs készség, amellyel mindez „eladható”.
A konferencia zárásaként a StartUp HUB kezdeményezésére létrejött együttműködési megállapodásokat írtak alá. Kelemen Szilárd, a StartUp HUB társalapítója és partnerségekért felelős igazgatója szerint az aláíró felek elkötelezettek abban, hogy rendszeres találkozók és fórumok szervezésével támogassák a startup-ökoszisztéma fejlődését. Az együttműködési megállapodást az alábbi szervezetek képviselői írták alá: ASIMCOV, ARBOR Vállalkozók Szövetsége, Háromszéki Ifjúsági Tanács, IT Plusz Cluster, Junior Business Club, LAM Alapítvány, StartUp HUB, St. Georgius Manager Club.