A Háromszéki Ágyúsok szerdán kiegyenlített első és harmadik játékrészt követően 4–2-re alulmaradtak a Csíkszeredai Sportklub vendégeként a bajnokság alapszakaszában. Kertész Zoltán legénysége legközelebb szeptember 18-án az Erste Ligában és a román pontvadászatban egyaránt címvédő Brassói Corona otthonában játszik.
A vendégek már 23 másodperc elteltével emberhátrányba kerültek a Vákár Lajos Műjégpályán, ráadásul Horváth Pál mehetett az öltözőbe, miután végleg kiállították. Ezt kihasználva a csíkszeredai csapat vezetést szerzett, a 4. percben Péter Balázs csúsztatott a kapuba (1–0). A házigazdák a folytatásban még eltalálták a kapuvasat, aztán kiegyenlítettebbé vált a találkozó, a háromszéki alakulat pedig a játékrész hajrájában egyenlített. A 19. percben korongszerzést követően ellentámadást indítottak, majd Antal László előkészítéséből Szőcs Zalán lőtt a hálóba (1–1).
A második harmadot is a tapasztaltabb ellenfél kezdte jobban, a 24. percben Salló Alpár távolról bombázott a bal felsőbe (2–1). Ezt követően ebben a harmadban kétszer is létszámfölényben támadhatott Kevin Constantine együttese, amely több helyzetet kidolgozott, azonban ezeket László Arnold hárította. A Hargita megyei rivális végül a szünet előtt növelte előnyét, Ferencz-Csibi Róbert lövését követően a korong Márton Botond ütőjéről vágódott a ketrecbe (3–1).
A Háromszéki Ágyúsok az utolsó felvonásban kétszer is fórban rohamozhattak, megvolt a lehetőségünk, hogy csökkentsék a különbséget, viszont a befejezések pontatlanok voltak. A kimaradt lehetőségek megbosszulták magukat, ugyanis a Sportklub ismét betalált, az 54. percben Kovács Előd iratkozott a gólszerzők közé (4–1). Kertész Zoltán tanítványai a harmadik emberelőnyüket már értékesítették: Szabó Zsolt Ákos kísérletét Antal László továbbította a kapuba (4–2), ám a hátralévő időben már nem sikerült szorosabbá tenniük a mérkőzést.
Eredmény, román bajnokság, alapszakasz: Csíkszeredai Sportklub–Háromszéki Ágyúsok 4–2 (gólszerzők: Péter Balázs 4., Salló Alpár 24., Márton Botond 39., Kovács Előd 54., illetve Szőcs Zalán 19., Antal László 56.). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.