A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumban keresik a megoldást a telefontilalomra és az órákat zavaró diákok elkülönítésére vonatkozó új szabályok alkalmazására.
Mint ismert, a 2024–2025-ös tanévtől kezdődően a diákok jogait és kötelességeit szabályozó új diákstatútum korlátozza a mobiltelefonok és más elektronikus kommunikációs eszközök használatát az iskolákban. A hivatalos közlönyben augusztus elsején közzétett miniszteri rendelet szerint a készülékeket az iskola által meghatározott elzárt helyen kell tárolni, és azokat a nap végén vagy a házirendben rögzített időpontban kapják vissza a diákok.
A tilalmat más európai országokban is bevezették a képernyőfüggőség és az internet helytelen, illetve túlzott használatának visszaszorítása érdekében.
A Kőrösi Csoma Sándor Líceumban órákon eddig sem volt szabad használni az okostelefonokat, érkezéskor a diákok vászonzsákocskákba rakták el ezeket. De mivel az új szabály a telefonok elzárását írja elő, új megoldást kell keresni az előírások alkalmazására – tájékoztatott Becsek Éva iskolaigazgató.
Ami az órákat zavaró diákok elkülönítését illeti, az igazgatónő elmondta: az elkülönítő szobát nagy valószínűséggel az iskolai könyvtár egyik termében fogják berendezni, a felügyelő személy(ek)ről és a felügyelet módjáról szintén ezután döntenek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.