Szombaton a Sugásfürdő felé vezető úton rendezték meg a 2024-es Regionális Hegyi Gyorsasági Bajnokság második futamát, amelyen kezdő és ifjúsági korosztályú pilóták mérték össze ügyességüket. A hétvégi megmérettetés nyertese a bukaresti Horia Ion volt, aki közel két és fél perc alatt teljesítette a 3,7 kilométeres versenytávot.
Az elmúlt hét végén sem a hideg, sem az eső nem riasztotta el attól a Sepsiszentgyörgyre érkezett kezdő és ifjúsági korosztályú pilótákat, hogy részt vegyenek a 2024-es Regionális Hegyi Gyorsasági Bajnokság második futamán. Így motorzúgástól és fékcsikorgástól volt hangos a Sugásfürdő felé vezető út, ahol a kanyargós aszfalton összesen tizenegy versenyző mérte össze tudását és ügyességét. A szervezők elmondása szerint ők biztosították a versenygépeket a mostani viadalra, s a Honvéd-kúttól elindulva a 3,7 kilométeres pályán a fővárosi Horea Ion (Renault Clio) bizonyult a leggyorsabbnak, miután 2:23.30 perc alatt tudta le a távot.
Az eredmények (Sugásfürdő – 3,7 km): 1. Horia Ion (bukaresti, Renault Clio) 2:23.30 perc, 2. Dragos Tuluc (kolozsvári, Suzuki Swift) 2:25.18 perc, 3. Radu Padurean (kolozsvári, Suzuki Swift) 2:29.07 perc. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.