Őrkői beruházásokLassan halad az építkezés

2024. szeptember 18., szerda, Közélet

Nehezen halad az óvoda, a közösségi központ, valamint az ötven szociális lakás építése a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedben, a beruházást részben a kivitelező körüli, részben pedig tervezési gondok akadályozták/akadályozzák, illetve talajvíz miatti problémákkal is szembesültek. Az európai uniós forrásokból finanszírozott beruházást sikerült átütemezni a jelenlegi uniós költségvetési ciklusra, ugyanakkor egyes elemeinek (a szociális lakások) megvalósításához további, előre nem látható befektetésre is szükség van.

  • A majdani őrkői óvoda épülete. A szerző felvételei
    A majdani őrkői óvoda épülete. A szerző felvételei

Lapunk megkeresésére Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta, hogy az óvoda épülete áll a legjobban, a belső beosztás és a szerelés terén is elfogadhatóan haladt a kivitelező, ám a nyílászárók beszerzése és behelyezése már az év eleje óta késik. Úgy tűnik, a kivitelező számára ez az épület is túl nagy falatnak bizonyul, többszöri ígéret után idén alig haladtak valamit. Ugyanez a helyzet a közösségi központnak otthont adó, az óvodával átellenben felhúzott épülettel. Itt a terv több részletét ki kellett igazítani, ha ez elkészül, akkor a kivitelező haladhatna, de kérdés, hogy képes lesz-e rá.

A szociális lakások esetében viszont sikerült előre lépni, újabb nyolc háznál elkezdődött a munka, ezek alapját beöntötték. Összesen 13 ikerház esetében lehetne haladni, ami 26 lakást jelent, de itt is kérdés, hogy a kivitelezőnek lesz-e kapacitása a feladatok elvégzésére.

Mint ismert, összesen 25 házat kellene megépíteni, ahová a korábban kényszerlakásba kiköltöztetett őrkői lakók költöznének vissza. Az építkezés kezdetekor az Őrkő szomszédságában lévő egykori kőfejtőhöz tartozó felső bányaút mentén (ahol a lakások egy része állna) a talajszerkezet és a talajvíz miatt fölcsuszamlással szembesültek, ezért a munkálatok leálltak. Az önkormányzat geológiai és geodéziai szaktanulmányt rendelt, a további fölcsuszamlás megakadályozásához támfalat kell építeni, és a talajvízszivárgást is meg kell oldani. Erre még nincs végső műszaki terv, ha elkészül, még hátravan a kivitelező kiválasztása közbeszerzéssel. Az említett 13 házat viszont ettől függetlenül meg lehetne építeni.

 

A közösségi központnál is bőven van még tennivaló

 

Az alpolgármester továbbá azt is elmondta, hogy az őrkői óvodában a bölcsődei csoportot elindították. A csoport a város által a nyáron vásárolt hat méter széles és 12 méter hosszú multimoduláris konténerépületben fog működni, melyet a Néri Szent Fülöp-iskola közműveihez csatlakoztatnak. A kontérner­épület ma érkezik, következik az összeszerelés, valamint az iskolai hálózatokkal (közmű, áram) való összekapcsolása. A konténerben külön mosdórész van napközis gyerekek számára, továbbá zuhanyzó, illetve egy osztályterem, ágyacskákkal. Amikor az óvoda épülete elkészül, ez a bölcsődei csoport is oda költözik. Szintén az új épületbe kerülnek azok az óvodai csoportok, melyek jelenleg a Teréz Anya Leányai által használt templom alagsorában kialakított termekben működnek.

Mint ismert, az óvoda, a közösségi központ, valamint a szociális lakások a Sepsi Akciócsoport és az önkormányzat által kezdeményezett, a hátrányos helyzetű városrészeket felzárkóztató stratégia részeként épülnek. Ezek a beruházások az infrastrukturális elemét képezik annak a sokrétű kezdeményezésnek, melyet az önkormányzat bonyolít le.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2024-09-18: Közélet - :

Milliók közművesítésre

Bővítik Uzon község szennyvíz- és ivóvízhálózatát, a jelentős beruházás az Anghel Saligny közművesítési program révén valósul meg.
2024-09-18: Közélet - Hecser László:

A kétszer meglelt emlékjel

Amikor a köpecbányai szénbányákról beszélünk, szemünk előtt óhatatlanul megjelenik az annak jóformán szótlanul – mindössze az 1873-as évszámot viseli – emléket állító kő látványa. Fényképét közölték Kisgyörgy Zoltán és Vajda Lajos Köpecbánya (1872–1972) című könyvében, majd főmunkatársunk két éve megjelent, Az erdővidéki szénbányászat 150 éve című munkájában. Évtizedeken át azonban úgy tűnt, hogy a termetes kő elveszett. Nem tűnt el, megvan, a régi helyén áll. Néhány lelkes embernek köszönhetően viszont másolat is készült róla.