Nagyjából erről szól a kézdivásárhelyi bíróságon kedden hozott szégyenletes, vérlázító alapfokú ítélet, melynek értelmében az ozsdolai Láros Közbirtokosságot egy tollvonással megfosztották két és fél ezer hektárnyi erdejétől. Fájó kimondani, de a bírói döntés gyakorlatilag a székely falunak az ősi örökségből való kiforgatását is jelenti egyben, ugyanis nem ez az egyetlen erdőterület, melynek búcsút inthetnek, a megyésítéskor ugyanis már több ezer hektár Vrancea megyében „ragadt”, és ez máig sem változott. És talán mondani sem kell, az ítélet komoly anyagi csapást is jelent a közösségnek, hiszen az erdőből származó jövedelem – amennyiben a feljebbvitelt követően a döntés érvényben marad, jogerőssé válik – a román államot fogja gazdagítani, és nem szükséges jósnak lenni, hogy megítéljük, ebből a község lakóinak, az eddigi erdőtulajdonosoknak a nagy semmi fog jutni. Magyarán, a megélhetés terén is sikerül egy alaposat ütni a helyieken.

Elkeserítő, de az ozsdolaiak kálváriája csak csepp a tengerben, Háromszéken további két közbirtokosság van hasonló helyzetben, a papolci és a gelencei, és igen nagy a valószínűsége, hogy esetükben a bírósági döntés a mostani másolata lesz, azaz a román állam keveredik ki győztesként. Mindhárom eset ugyanakkor tökéletesen illeszkedik abba a folyamatba, mely több mint egy évtizede indult útjára, és a visszaszolgáltatást eltipró állami gőzhenger több rendben diadalmaskodott. Ebbe a csomagba tartozik a Bánffy-erdők visszaadásának szintén az igazságszolgáltatáson keresztüli megakadályozása, de ékes példája az Apor-erdők története vagy éppen a Székely Mikó Kollégium esete, és a sort hosszasan lehetne folytatni.

Az elmúlt években többször hallhattuk, hogy a 2010-es évek elejétől az egész restitúciós folyamat lelassult, majd le is állt, mind a történelmi magyar egyházak, mind az egykori magyar tulajdonú nagybirtokok esetében, amihez az elmúlt években hozzácsapódott a közbirtokosságok elleni állami hadjárat. Levezénylői pedig nem sajnáltak sem pénzt, sem paripát, sem fegyvert. Amint azt a Székely Mikó Kollégium és az erdők esetében is láthattuk, minden fellelhetőt előástak, hogy fondorlatosan, értelmezésekkel, a Trianon utáni, már az 1920-as években is káoszt okozó agrártörvények vagy az 1948 utáni államosítás korában született igencsak kétes döntések csűrés-csavarásával, és nem mellékesen az igazságszolgáltatás cinkosságával végül visszaállítsák a „régi rendet”, azaz minél több jogos ingatlanától megfosszák a magyar közösséget, legyen szó közületekről vagy magánszemélyekről.

A fentebb leírtak ismételten kétséget kizáróan mutatják, a román állam egy pillanatig sem gondolta komolyan, hogy lemond az első világháború, majd az államosítás után az ölébe hullott egykori magyar ingatlanokról, az erre vonatkozó bősz ígéretek is csak az EU nyomására születtek az ország csatlakozása érdekében. Nem csoda tehát, hogy amint a brüsszeli figyelő szemek másfelé irányultak, máris visszakanyarodtak a hőn áhított visszaállamosítás útjára, és nem is szándékoznak megállni.

Ozsdolai erdő. Iochom István felvétele