Nagyszerű hétvégét zártak a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban a háromszéki csapatok, ugyanis szombaton győzelemmel térhettek haza a kiszállásokról. A Sepsi OSK II. 4–0-ra diadalmaskodott a nyeretlenül sereghajtó FC Unirea Brăila otthonában, a Kézdivásárhelyi SE pedig 1–0-ra nyert az FC Viitorul Onești vendégeként a negyedik fordulóban.
Uralta a mérkőzést a sepsiszentgyörgyi együttes, amely a 28. percben Vereguț Dániel góljával szerzett vezetést a Duna-parti városban, majd a szünet előtt Iustin Grigore növelte a piros-fehér mezesek előnyét. A második félidőben szintén a vendégek akarata érvényesült, az 53. percben Batzula Hunor iratkozott a gólszerzők közé, aztán a 86. percben Veress Zsombor tizenegyest értékesítve beállította a végeredményt (0–4), így Nagy Sándor legénysége a papírformát igazolva diadalmaskodott a sereghajtó otthonában. A megyeszékhelyi csapathoz hasonlóan a kézdivásárhelyi gárda is begyűjtötte a három pontot idegenben, ráadásul zsinórban a harmadik sikerét ünnepelhette. Liviu Negoiță tanítványai kiegyenlített első játékrészt követően a második felvonásban mezőnyfölényben játszottak, a 76. percben pedig egy sarokrúgás után Ionuț Neamțu a hálóba továbbított (0–1). A háromszéki alakulatok idénybeli harmadik győzelmüknek köszönhetően pontegyenlőséggel a második és a harmadik helyen állnak a táblázatban.
Eredmények, 4. forduló: FC Unirea Brăila–Sepsi OSK II. 0–4 (gólszerzők: Vereguț Dániel 28., Iustin Grigore 42., Batzula Hunor 53., Veress Zsombor 86. – tizenegyesből), FC Viitorul Onești–Kézdivásárhelyi SE 0–1 (gólszerző: Ionuț Neamțu 76.), Sporting Liești–Aerostar Bacău 2–3, Voința Limpeziș–CSM Râmnicu Sărat 2–0, CSM Adjud–Unirea Braniştea 1–2.
A táblázat:
1. Braniştea 3 1 0 9–2 10
2. Kézdivásárhely 3 0 1 9–3 9
3. Sepsi OSK II. 3 0 1 6–1 9
4. Bacău 3 0 1 9–5 9
5. Limpeziş 2 0 2 5–6 6
6. Onești 2 0 2 3–7 6
7. Lieşti 1 1 2 5–7 4
8. Adjud 1 0 3 4–6 3
9. Râmnicu Sărat 1 0 3 2–6 3
10. Brăila 0 0 4 4–13 0
Az ötödik forduló programja: * szeptember 27.: CSM Râmnicu Sărat–FC Viitorul Onești (17 óra), Aerostar Bacău–Voința Limpeziș (17 óra), Sepsi OSK II.–Sporting Liești (17 óra) * szeptember 28.: Unirea Braniştea–FC Unirea Brăila (17 óra), Kézdivásárhelyi SE–CSM Adjud (17 óra). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.