Női kosárlabda, Nemzeti LigaOktóber 12-én rajtol a nyolccsapatos élvonal

2024. szeptember 23., hétfő, Sport

Az előző idényhez hasonlóan a női kosárlabda Nemzeti Liga hamarosan rajtoló új szezonjában is nyolc csapat harcol a bajnoki címért, a Román Kosárlabda-szövetség az elmúlt hétvégén elkészítette a 2024–2025-ös pontvadászat programját. Az élvonalbeli küzdelemsorozat legutóbbi kiírását bronzéremmel záró Sepsi-SIC első ellenfele a Bukaresti Rapid lesz.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

Hosszú várakozás után a Román Kosárlabda-szövetség közzétette a női kosárlabda Nemzeti Liga 2024–2025-ös idényének mezőnyét: a tavalyi dobogósok – a Konstancai VSK, az Aradi FCC és a Sepsi-SIC – mellett a bajnokságban érdekelt lesz a Bukaresti Rapid, a Târgoviște, a Kolozsvári U, a Brassói CSU és az Agronómia Bukarest. Az élvonalbeli bajnokság várhatóan október 12-én rajtol, a Sepsi-SIC pedig a fővárosi Rapid vendégeként kezd. Az alapszakasz (14 forduló) február végén zárul, a versenykiírás szerint március elején tartják a Román Kupa négyes döntőjét, míg az ötmérkőzéses bajnoki döntő utolsó találkozóját április 30-ra tervezik.

A megyeszékhelyi zöld-fehérek a 2. fordulóban hazai pályán fogadják a Târgoviște együttesét, majd az Aradi FCC elleni idegenbeli rangadó következik. A 4. körben az Agronómia Bukarest érkezik, majd a kolozsvári kiszállás után december 7-én a Konstancai VSK vendégei lesznek Zoran Mikes tanítványai. Az odavágó-sorozatot a Brassói CSU vendégjátéka zárja, míg az év utolsó mérkőzését december 21-re ütemezték be, amikor a Rapid látogat Sepsiszentgyörgyre.

Az idei találkozók: * 1. forduló, október 12.: Rapid–Sepsi-SIC * 2. forduló, október 19.: Sepsi-SIC–Târgoviște * 3. forduló, október 26.: Arad–Sepsi-SIC * 4. forduló, november 16.: Sepsi-SIC–Agronómia * 5. forduló, november 23.: Kolozsvári U–Sepsi-SIC * 6. forduló, december 7.: Konstanca–Sepsi-SIC * 7. forduló, december 14.: Sepsi-SIC–Brassó * 8. forduló, december 21.: Sepsi-SIC–Rapid. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 939
szavazógép
2024-09-23: Sport - Miska Brigitta:

Nem kegyelmeztek fővárosi ellenfelüknek (Jégkorong)

A Háromszéki Ágyúsok a hétvégén a papírformát igazolva két kiütéses győzelmet arattak a Sportul Studențesc felett a Deme László Műjégpályán. Kertész Zoltán csapata pénteken a Román Kupa csoportkörében 16–0-ra diadalmaskodott, majd szombaton a bajnokság alapszakaszában 17–2-re nyert a bukaresti együttes ellen. A narancs-kék mezesek kedden 18.30-tól a Csíkszeredai Sportklub vendégeként játszanak a Vákár Lajos Műjégpályán.
2024-09-23: Kitekintő - :

Európai ráeszmélés, amerikai szósaláta, ukrajnai kormányátalakítás (Geopolitikai jegyzetek)

Európa és a dinoszauruszok fájdalomérzékelése
Az elmúlt két hétben kissé szokatlan módon egy olyan jelentés borzolta a kedélyeket Európában, amelyet a volt olasz miniszterelnök az Európai Bizottság kérésére készített az Európai Unió versenyképességéről. Ebben Mario Draghi elég egyértelműen vázolta, hogy Európa versenyképessége messzire elmaradt mind az Egyesült Államok, mind Kína versenyképességétől, és elég szokatlan módon meglehetősen pesszimistán, egyesek szerint nagyon realistán ábrázolta az unió helyzetét.