A címvédő Bardoc élre állt a megyei labdarúgó-bajnokságban, miután az elmúlt hétvégén hazai pályán egyértelmű győzelmet aratott a sereghajtó Uzon felett az ötödik fordulóban. Az erdővidéki csapat őrzi hibátlan mérlegét, akárcsak Kovászna, amely vasárnap Szentkatolna ellen szintén begyűjtötte a három pontot, így a második helyre lépett a táblázatban.
Az eddig remek teljesítményt nyújtó Perkő negyedik mérkőzését is megnyerte, Nagyajta elleni sikerének és jobb gólkülönbségének köszönhetően immár harmadik a rangsorban. A felső-háromszéki együttest a tabellán Barót követi, amely Maksa otthonában sem botlott, így szintén diadallal hangolt az erdővidéki rangadóra, ugyanis szombaton a listavezetőt fogadja. Csernáton hátrányból felállva győzött Papolc vendégeként, Gelence egyaránt idegenben örülhetett, Árkos pedig hazai környezetben igazolta a papírformát, ezáltal továbbra is tapad az élmezőnyhöz.
Eredmények, 5. forduló: Kovászna–Szentkatolna 5–0 (gólszerzők: Bagoly Benjamin 5., 18., Berszán Imre 8., Pakucs Norbert 88., 90.), Maksa–Barót 0–3 (gsz.: Lázár Attila 18., Gyerő Roland 69., 89.), Árkos–Szitabodza 2–0 (gsz.: Veress Botond 29., Vajna Szabolcs 65.), Papolc–Csernáton 1–2 (gsz.: Szakács Attila 14., illetve Orbán-Beke Árpád 69., Pakó Zsolt 82.), Bodzaforduló–Gelence 1–3 (gsz.: David Banciu 84., illetve Vulcan Ádám 19., Horváth Szilárd 76., Kiss Rajmund 80.), Bardoc–Uzon 9–0 (gsz.: Dobai Henrik 1., Mihai Brănescu 8., Emanuel Popa 32., 62., 77., 89., Sabin Dîrstaru 44., 75., Tókos Zoltán 73.), Nagyajta–Perkő 0–5 (gsz.: Bakk Balázs 37., Bartók Róbert 47., 90., Pászka Norbert 77., Pál Bence 79.), Zágon szabadnapos volt.
A táblázat:
1. Bardoc 4 0 0 32–3 12
2. Kovászna 4 0 0 26–2 12
3. Perkő 4 0 0 17–4 12
4. Barót 4 0 0 14–2 12
5. Zágon 3 0 1 24–3 9
6. Árkos 3 0 1 14–6 9
7. Maksa 3 0 2 12–9 9
8. Csernáton 3 0 2 11–11 9
9. Papolc 2 0 3 14–21 6
10. Szitabodza 1 0 3 6–9 3
11. Gelence 1 0 4 7–20 3
12. Szentkatolna 1 0 4 1–23 3
13. Nagyajta 0 0 4 1–12 0
14. Bodzaforduló 0 0 4 3–19 0
15. Uzon 0 0 5 3–41 0
A hatodik forduló programja: * szeptember 28.: Uzon–Bodzaforduló (13 óra), Barót–Bardoc (17 óra) * szeptember 29.: Szitabodza–Zágon (13 óra), Gelence–Papolc (17 óra), Szentkatolna–Maksa (17 óra), Perkő–Árkos (17 óra), Csernáton–Nagyajta (17 óra), Kovászna szabadnapos. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.