Minden kő számít, ha erős várat akarunk építeni

2024. szeptember 25., szerda, Közélet

„Legyetek értelmiségi létre törekvő, művelt, a családjukért, szűkebb környezetükért és nemzetükért tenni akaró és tenni tudó emberek, legyetek határozottak, erősek a célra törekvésben, de szelídek a kivitelezésben, építsetek karriert, de legyetek tekintettel embertársaitokra” – köszöntötte az elsőéveseket Náhlik András, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Karának dékánja tegnap a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Sepsiszentgyörgyi Képzőművészeti Tanszékével együtt tartott tanévnyitó ünnepségen.

  • A tizedik tanévnyitó a helyi Sapientián. Fotók: Albert Levente
    A tizedik tanévnyitó a helyi Sapientián. Fotók: Albert Levente

Az elnökség bevonulása és a magyar himnusz eléneklése után Zelenák József evangélikus lelkész-esperes idézett a 103. Zsoltárból és Márk evangéliuma 11. fejezetéből, arra kérve a kezdő és nagyobb egyetemi hallgatókat, tanuljanak újból és újból erőt meríteni az istenhitből akkor is, amikor nehéz az út, bizonytalan a jövő, a világ pedig mást üzen. „Nem nagy teljesítményekre van szükség, hanem akár egy mustármagnyi hitre, ami ott van a szívünkben, lelkünkben” – mondotta.

„A tudomány és a művészetek világában való részvétel nem csupán tudást ad, hanem formálja gondolkodásunkat, kreativitásunkat, közösségi érzésünket, és akik ma itt belépnek az egyetem kapuján, azok a jövő kulturális és tudományos vezetői” – hangsúlyozta Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. „Ők azok, akik a tudás hatalmával formálják a jövőt, felelősen alakíthatják környezetünket” – mondotta. Henning arra biztatta a hallgatókat, merjenek kérdezni, álmodni.

Minden kezdet nehéz, és sokszor minden kezdet egyben valaminek a végét is jelenti – utalt az elsőévesek élethelyzetére Ambrus Fruzsina. Sepsiszentgyörgy alpolgármestere szerint sok minden megváltozik az új kezdettel, de ennek lehet örvendeni, s bár személyre szabott elvárásokkal érkeznek az elsőévesek az egyetemre, fontos, hogy itt biztonságot ad a környezet, az ismerős arcok sokasága. „Örvendjünk hát ennek ebben a sokszor borongós, néha csak a rémhírek által vezérelt világban, örvendjünk annak, hogy itt ma így együtt lehetünk, hogy nincsenek közöttünk nyelvi akadályok, és magyarul beszélhetünk” – mondotta.

Náhlik András, a helyi kar dékánja szerint az egyetemi évek alatt lehet rácsodálkozni a világra, megtapasztalni annak összefüggéseit, és olyan tudásra szert tenni, amely jó megélhetést biztosíthat a jövőben. „Egyetemi létetek első napjai, tán hetei nyilván kellemesen telnek, ez az ismerkedés időszaka, ez így van jól. Rendszerint sok meghitt, baráti viszony szokott kialakulni, amely átível generációkon, és az idő múlása sem tudja kikezdeni. Ne feledjétek azonban: elsősorban tanulni, ismereteket szerezni jöttetek. Itt, az egyetemen fogjátok tölteni életetek legtermékenyebb időszakát – folytatta –, innen csodálkozhattok rá a világra, tágul az ki előttetek, szerezhettek tudást, ismereteket, új összefüggéseket. Akkor lesztek sikeresek az életben, akkor tudtok érvényesülni választott szakmátokban, akkor találtok jól fizető munkahelyet, ha egyetemi éveiteket arra használjátok, hogy minél alaposabb tudással kerüljetek ki az egyetemről.”

 

 

A történelmi viszontagságok ellenére sem lehet elvenni tőlünk a kultúránkat, a nyelvünkből fakadó sajátos nemzeti karaktert, de a szülőföldön maradáshoz nem elég a szülőföld szeretete, felkészült szakemberekre van szükség, legyenek azok tudósok, művészek, és arra, hogy ne a visszatükröződés legyen a legfontosabb, hanem a konstrukció, az építőjellegű hatás/alkotás  – foglalható össze Lengyel Péter, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara dékánjának tanévnyitó üzenete.

„Legyetek hűek ahhoz a szellemiséghez, amelyet az egyetemalapítók elképzeltek, a jelenlegi tanároknak hozzájuk hasonlóan magas szintű ismereteket kell átadniuk” – mondotta Náhlik András. „Az oktatás feltételei adottak, beleértve az itt megjelent, beiratkozott hallgatókat is. A 2024/2025-ös tanévben az agrármérnöki szakra 13, az erdőmérnöki szakra 21, a sport és edzőképző szakra 25 fő iratkozott be. Igyekeztünk minden szakon a lehető legmagasabb szintű képzést biztosítani. A tanári kar erős, felkészült. Kari oktatóink mellett a képzést segítik a társ­karok és magyarországi egyetemek tanárai. Infrastruktúránk, eszközállományunk az elmúlt időszak beszerzései következtében jelentősen javult és tovább javul. Minden reményünk megvan arra, hogy a most beiratkozott hallgatóink tanulmányaikat már az újonnan megépített, modern campuson fogják befejezni” – hangsúlyozta Náhlik András. Végül azt mondta: minden kő számít, ha erős várat akarunk építeni.

A tanévnyitó ünnepségen átadták a soproni alapítású Gratzer Miklós-ösztöndíjat, amelyet Kopacz Tímea harmadéves erdőmérnöki szakos hallgató érdemelt ki. Köszöntötték az elsőéveseket, majd átadták a búzamagzsákocskákat az elsős agrármérnöki és erdőmérnöki hallgatóknak, valamint a stafétabotot a sportszakosoknak, az ecsetet és a mintázófát a művészetiseknek. Az ünnepség a négy magyar történelmi egyház képviselőinek jelenlétében – Hosszú Nimród Lajos római katolikus, Dénes Katinka református, Péterfi Ágnes unitárius, Zelenák József evangélikus lelkész – elhangzó imával és a székely himnusszal zárult, a tanévnyitón gitárszólóval közreműködött Kakasi Zsuzsanna, a Plugor Sándor Művészeti Líceum végzős diákja.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 281
szavazógép
2024-09-25: Közélet - :

Kimerült az idei kilövési kvóta (Medvepopuláció-szabályozás)

Egy kivétellel mind az 54, Kovászna megyének erre az évre jóváhagyott, medvékre vonatkozó kilövési engedélyt kiváltották a háromszéki vadásztársaságok – jelentette be Gheorghe Neagu, a megyei környezetvédelmi ügynökség vezetője. Az állami intézmény ügyvezető igazgatója ugyanakkor arról számolt be, hogy jelentősen csökkent a vadkárok aránya az előző évhez képest, viszont a legtöbbért továbbra is a medvék felelősek, legyen szó haszonállatokról vagy terményről. Neagu ugyanakkor úgy látja, hogy a kilövési kvóta későn érkezett, és a megszabott arányok nem lesznek elegendőek a populáció kordában tartásához.
2024-09-25: Máról holnapra - Farkas Réka:

Elhazudott igazság

Szinte elsikkadt a hír az elnökjelöltek körében tapasztalt visszásságokat taglaló vagy gazdasági válsággal riogató információözönben, hogy a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék ismét visszaküldte az ügyészségnek a forradalom pereként elhíresült iratcsomót. Majd’ harmincöt év telt el az emlékezetes 1989-es események óta, ám mai napig nem tudhatjuk egyértelműen, mi történt pontosan a december végi, január eleji „forradalmi” napokban, miért haltak meg emberek, ki lőtt, ki adta ki a parancsot, megfékezhette volna valaki a vérontást?